Eladó a Gazdagság könyve

131226bookofwealth.jpg

Hát bizony, a burzsujoknak is van Bibliája. Ez ugyan nem olyan régi, de maga is monumentális, hiszen a Hubert Howe Bancroft által írt, és 1896-ban kiadott "The Book of Wealth" 10 kötetben mintegy ezer oldalon foglalja mindazt össze, amit a gazdagságról tudni kell.

A szerző - a rossz nyelvek szerint csupán szerkesztő - maga is önerőből lett jómódú burzsuj, miután sikeres kiadóvállalatot gründolt. A több száz képpel illusztrált művel pedig nem kisebb célja volt, minthogy bemutassa a jólét megteremtésének történetét a suméroktól egészen a XIX. század végéig. A gazdagság könyve azonban több, mint egy történelem könyv, többek között elemzi is a gazdagságot, és olyan kérdésekre is választ próbál adni, mint hogy mi motiválja az egyént a vagyonfelhalmozásra, vagy hogy a meggazdagodáshoz milyen szemléletre van szükség.

Persze a válasz nem mindenkinek adatott meg, ugyanis a könyv limitált példányszámban készült, ráadásul már akkor is igen drága volt. Az első 150 darabos kiadást valóban csak a leggazdagabbak vehették meg, az érte kért 2500 dollár - mai áron számolva közel 90 ezer dollár - a maga korában egy kisebb vagyonnak számított. A kinyomtatott példányokat egyébként maga Bancroft is szignálta. A siker nem maradt el, a könyv olyan családi könyvtárak kötelező olvasmánya lett, mint a Rockefellerek vagy a Rothschildok.

Nem csoda, hogy két évvel később jött is a második kiadás, ami már 250 példányt jelentett mindössze 1000 dolláros áron. Ez utóbbi megjelenését még a New York Times hasábjain is meghirdette. Na, ez utóbbi sorozatból kínálják most a Bancroft által is aláírt 52. példányt eladásra. Pontos ár sajnos nincs, de komoly licit várható majd, hiszen megvan mind a tíz kötet, és az állapotuk is igen jó.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr585707941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása