Tényleg túl drága a Louis Vuitton?

28lv1.jpg

“Túl drága” - hangzott el a kritika a Louis Vuittonról, amit jó eséllyel másodpercenként háromszor megkapnak azoktól, akik a karácsony utáni leértékelések között bóklászva véletlenül betérnek a francia luxusmárka valamelyik üzletébe. Csakhogy ez a mondat ezúttal Kanye Westtől érkezett, ő pedig már csak tudja, mi a dörgés, ha olyan csajt menyasszonyt választ magának, mint a valóságshow-sztár Kim Kardashian. A két – szegről-végről – sztár közös gardróbjának értéke garantáltan meghaladja több közép-afrikai ország GDP-jét, ennél azonban fontosabb kiemelni, hogy a rappernek néhány éve még közös cipőkollekciója volt a Louis Vuittonnal, aminek legolcsóbb darabja is 840 dollárba (180 ezer forintba) került. Ezek után nyilvánosan drágának tartani az LV-t minimum érdekes.

Bár a drágaság fogalma, mint olyan, meglehetősen szubjektív, Kanye-nak mindenképpen igazat kell adni abban, hogy a luxusmárkák portékáiért ma jellemzően többet kell fizetni, mint pár évvel ezelőtt. Ennek oka lényegében a kereslet-kínálat elve: a frissen meggazdagodott, a luxusra kiéhezett ázsiaiaknak mindegy, hogy egy Louis Vuitton táskáért két, vagy háromezer dollárt kell-e fizetni, az adott márka profitjának viszont annál inkább számít. Az LV látványos logót mellőző táskái 13 százalékkal lettek drágábbak csak az idei év első kilenc hónapjában az Exane BNP Paribas becslése szerint. A franciák pedig távolról sem a lehúzás magányos harcosai: amíg például 2010-ben 2650 dollárba került a Chanel Jumbo Flap táskája, addig most 4900 dollárt kell érte fizetni az Egyesült Államokban.

28lv2.jpg

A Bloomberg által megkérdezett luxusmárkák zöme nem kívánta indokolni az áremelést, akik mégis, azok az alapanyagok drágulására és az árfolyamokra hivatkoztak – mindkettő lehet igaz, ilyen mértékű áremelésre ugyanakkor nem magyarázat. Mindez persze egy pillanatig nem okozna gondot, de vannak arra utaló jelek, hogy a luxusmárkák kezdik túlzásba vinni az áremelést: az LVMH divatrészlegének forgalma 3 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben, amit a Kering az utóbbi négy év legkisebb növekedésével zárt. Ezek még nem aggasztó jelek, csupán olyanok, amikre nem árt odafigyelni, a későbbi sokkal komolyabb bonyodalmakat elkerülendő. Akad ráadásul más példa is: a szintén nem diszkontárairól ismert Hermès például már novemberben teljesítette az idei évre kitűzött forgalmát, 2013-ban így a visszafogott becslések szerint is legkevesebb 10%-kal lesz efelett.

Hogy mindezek után számíthatunk-e arra, hogy olcsóbb lesz a Gucci pulcsi? Egy frászt! Arra viszont van esély, hogy – legalábbis egy ideig – nem lesz ennél drágább.

Fotó: Bloomberg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr595714319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása