Még mindig menő Airbust venni a milliárdosoknak

140116airbus1.jpg

Elsőre jogos a kérdés, miért venne valaki magánhasználatra Airbus vagy Boeing repülőgépet, amikor jobbnál jobb kisgépek, mint a Bombardier vagy éppen a Gulfstream, közül is lehet választani? Valójában viszont nem kell feltétlenül arab olajsejknek lenni, hogy a számos feleség és gyerek londoni kiruccanását csak ilyen nagygépen lehessen megoldani, ha vastag a pénztárcánk, akkor ugyanis érdemes lehet beruházni olyan megoldásba, ahol a fedélzeten szállodai méretű háló vagy éppen fürdőszoba vár minket. Na, de nézzük mindehhez valójában mekkora összeg is kell?

A tavaly ugyanis igen jó évet zárt Airbus a napokban hozta nyilvánosságra friss árlistáját, és egyben be is jelentette, hogy a jelentős keresletnek köszönhetően 2,6 százalékos áremelést hajtott végre. Ez ugyan nem tűnik soknak, de a választott motor típusa és az egyéni igények függvényében egy A380 listaára 414,4 millió dollárról, azaz mintegy 91 és fél milliárd forint. (Ebből a várólistás modellből tavaly 25 darabot szállítottak le és 50 darabot rendeltek.) Elvileg ugyan ez is alkalmas magángépnek, de világ első számú utasszállító repülőgépeket gyártó vállalata inkább az kisebb darabokkal, így a 318/319 Airbus átalakított változataival verseng a dollármilliomosok kegyeiért.

140116airbus3.jpg

Egy-egy ilyen repülő ára már kedvezőbb, hiszen 71,9 millió (15,9 milliárd forint) és 85,8 millió dollár (19 milliárd forint) az indulóár, de mivel igazán itt szabadulhat el a fantázia, így a végösszeg jellemzően arányosan emekedik, ahogy az ülések száma csökkent. A tavalyi értékesítési adatok alapján 4 magán - tehát nem légitársaságtól - érkező új megrendelés jött a két modellre, míg több darabot le is szállítottak 2013-ban, sőt egy A320-nak is örülhetett új tulajdonosa. Ebben az ágazatban természetes - hírek szerint 2-3 éves - a várólista, raktárra nem igazán termelnek, így akárcsak a luxusautóknál, ha azonnal szeretnénk birtokolni egyet, be kell érni használt vagy új, de esetleg tavaly "üzembe helyezett" modellekkel. Az ár pedig az utóbbi esetben nem csökken, inkább magasabb, mint a gyártói árlista.

Egy-egy Airbus Corporate Jet jellemzően 19-21 fő befogadására képes, de ebből tényleges utas csupán 14-16 fő. A képek alapján érthető, hogy miért nem is kell összezsúfolódni...

Fotó: Airbus

140116airbus10.jpg

140116airbus11.jpg

140116airbus12.jpg

140116airbus5.jpg

140116airbus8.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr835760535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása