Izgalmas sportautók és olimpikon korcsolyatanárok – Burzsuj á la carte

14balc2.jpg

  • Elkészült a James Bond-aspiránsok autója. A DB Juniort nem az Aston Martin, hanem a Nicholas Mee & Co. nevű cég készítette, 10 és 14 éves kor között pedig garantáltan nincs ennél menőbb közlekedési eszköz. A márkához méltó módon szerencsére nem lábbal kell hajtani, mi több nem is elektromossággal, hanem benzinnel kell tölteni. 110 köbcentis motorjához háromfokozatú automataváltó kapcsolódik és akár 75 km/órás sebességet is elérhet, utóbbi kérésre kevesebben is korlátozható. A Brembo fékekkel szerelt mini-Aston 16 500 fontba (6,2 millió forintba) kerül, de az árban nincs benne a katapult-ülés.

  • Még nem tudsz korcsolyázni és éppen Utah felé jársz? Akkor mindenképpen nézz be a Park City-ben lévő Waldorf Astoriába, ahol a nemzet olimpikonjai tanítanak meg a jégen száguldás fortélyaira. A Szocsiból hazatérő korcsolyázók ráadásul meglepően kedvező órabérért tanítanak: a kétórás kurzus mindössze 120 dollárba (27 ezer forintba) kerül.

14balc1.jpg

  • Új turbókorszak jön a Ferrarinál. Az első fecske a belépőmodellnek számító California, amibe a korábbi 4,3 szívó helyett egy 3,85 literes turbómotort pattintottak a modellfrissítés apropóján. A teljesítményre elvileg nem lehet majd panasz, hiszen a korábbi 490 helyett immár 560 lóerőre lesz képes a California T. Ennél sokkal látványosabb a fogyasztás csökkenése és a nyomaték gyarapodása: előbbi két literrel csökkent, utóbbi 505-ről 755 Newtonméterre nőtt. Apró érdekesség, hogy a szintén nemrég bemutatott Porsche 911 Turbo S teljesítménye hajszálra azonos, nyomatéka azonban – hogy hogy nem – 5 Nm-rel nagyobb a most bemutatkozó Ferrarinak. A California T-t Genfben mutatják be, vagyis nyáron már akár csapathatunk is a kupé-kabrióban.

14balc3.jpg

  • Bemutatta új business üléseit az Air France. A franciák célja az volt, hogy tengerentúli járataikon a korábbinál több szabadságot és nagyobb kényelmet biztosítson utasainak. A Business Class törzsközönsége vélhetően a teljesen síkba dönthető ülést fogja nagyra értékelni, de említést érdemel a 16 colos HD érintőképernyő, amin összesen több mint ezer órányi filmet nézhetünk meg. Az 500 millió euróba kerülő fejlesztés során összesen 2102 széket cserélnek le 44 darab Boeing 777-esen, a folyamat pedig csak 2016 nyarára fejeződik be.

14balc4.jpg

  • Amszterdamban is szállodát nyit egyik kedvenc hotelláncunk. A W Hotel Amsterdam a Dam térhez közel, a korábbi telefonközpontban kap helyet, 169 szobája mellett pedig tíz lakosztály és egy Extreme Wow Suite-ban is lehet majd spacecake-et majszolni 2015-től.

  • Gyengélkedik a Prada. A január végével lezárult egy évben 9 százalékkal nőtt a forgalom, az elemzők viszont többre számítottak, ennek megfelelően meg is zuhant az árfolyam. A bajok legfőbb forrása az euró/japán jen árfolyam, ezeket korrigálva ugyanis 13 százalékkal nőtt volna a forgalom. Az elemzőknek most annyiban igazuk van, hogy decemberben még 14 százalékos növekedést emlegettek az olaszok, igaz Európában mindössze 5%-kal fogyott több Prada, mint egy évvel korábban.

14balc5.jpg

  • Még be sem mutatták, máris hatalmas siker a Huracan. A Lamborghini Gallardo utódját egyelőre csak a márka leghűségesebb vásárlói láthatták élőben, ez mégis elég volt ahhoz, hogy mostanra több mint 700 megrendelés fusson be rá. A kisebbik Lambót egyébként március 4-én reggel 8-kor mutatják be Genfben, 610 lóerős V10-esével pedig több mint ígéretes.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr595815344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása