Megvan London legkomolyabb albérlete

195 ezret kérnek London legdrágább albérletéért havonta – és nem forintba átszámolva. Havi 73 millió forintos árával a nemrég a bérleti piacra került ingatlan a legdrágább albérlet a különben sem szerény árairól ismert brit fővárosban. A tulajdonos mentségére szóljon, hogy ezért a pénzért legalább egy tisztességes, 865 négyzetméteres lakást kínál és az sem mellékes, hogy a lokáció, luxus és biztonság szempontjából abszolút favorit One Hyde Parkban.

A 195 ezer fontos havi bérleti díj nem csak Budapestről, de Londonból nézve is elképesztően soknak tűnik. Egyhavi díjból már ott is kapunk egy tisztességes stúdiólakást, egyévi bérleti híjból pedig már remek házat vehetünk egy felkapott környéken. Mindezek fényében valószínűleg nem fogják egyhamar lecsapni a lehetőséget, már csak azért sem, mert a képek alapján ez a lakás kevésbé tűnik vonzónak, mint az, amit két évvel ezelőtt 24 milliárd forintért árultak.

A jövendőbeli bérlőnek vonzó lehet, hogy a lakás egyik szárnyából a városra, a másikból a parkra nyílik panoráma. Alapterületén amúgy mások mellett öt háló-, és hat fürdőszoba osztozik, valamint jár hozzá két hely a garázsban és persze ne feledkezzünk meg a One Hyde Park valóban párját ritkító szolgáltatás-palettájáról sem. Persze a havi 195 ezer font még így is baromi sok pénz érte.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr555832490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása