Ezekkel frissítsd idén a garázsod!

06genf0.jpg

Lamborghini, Ferrari, McLaren, Rolls-Royce, esetleg Koenigsegg, vagy Bugatti: nagyjából ezek azok a márkák, melyek egy-egy új modellje érdemes lehet arra, hogy bekerüljenek egy burzsuj garázsába. Az elmúlt évek néhány darabban limitált, méregdrága szériái után idén végre – megfelelő anyagi háttérrel – a gyakorlatban is megvásárolható újdonságokat mutattak be a genfi autószalonon.

06car6.jpg

Kezdjük mindjárt a legfontosabb új burzsuj sportautót prezentáló Lamborghinivel. A Gallardo utódját Huracannak hívják és mindent elmond róla, hogy a genfi premier előtt már több mint ezer megrendelést vettek fel rá. A megelőlegezett vásárlói bizalom nem alaptalan: a következő generációs Audi R8 alapjaira épülő sportautó 5,2 literes V10-es szívómotor hajtja, 610 lóerejének pedig mindössze bő 1,4 tonnás tömeggel kell megbirkóznia. A négykerékhajtású sportautó 200 ezer euró környékétől indul, a Lamborghininél pedig annyira meg vannak győződve magukról, hogy egy szál konkurenst nem érzékelnek a láthatáron, amire csak annyit mondanánk, hogy Ferrari 458 Italia, hogy messzebbre ne menjünk.

06car1.jpg

Már csak azért is érdemes szóba hozni a Ferrarit, mivel ők is izgalmas újdonsággal érkeztek Genfbe. A California T a márka új turbókorszakának előfutára lehet, 560 lóereje és 3,6 másodperces 0-100-as gyorsulása pedig ígéretessé teszi az olasz kupé-kabriót. Luca di Montezemolo nem csak erre, de a korábban a La Ferrariban bemutatott hibrid rendszerre, valamint az FF-ben debütált összkerékhajtásra is büszke. Nem mellesleg ez utóbbiban jelent meg elsők között az Apple CarPlay rendszere, ami lényegében az autó szerves részévé teszi az iPhone-t – tessék, egy újabb érv a Ferrari-vásárlás mellett.

06car3.jpg

Az olasz modelloffenzívát a britek sem hagyhatták válasz nélkül, ezért ők a McLaren 650S-t leplezték le standjukon. (A képen a jobb oldali, még mielőtt.) Az újdonság lényegében a mosógép-nevű MP4-12C és a P1 szuper-sportautó közti űrt hivatott betölteni, alkatrészeinek 75 százaléka pedig bevallottan előbbi típusból származik. 650 lóereje és az ebből fakadóan kiemelkedő menetteljesítményei mindenesetre izgalmassá teszik, mi több 200 ezer font körüli ára sem tűnik eltúlzottnak – a kupé mellett ráadásul roadsterként is kapható lesz.

06car4.jpg

A Rolls-Royce egy könnyed Ghost frissítéssel készült Genfre, amit elegánsan Series II néven kell majd keresni. Három dolgot érdemes tudni róla: újak és még kényelmesebbek az ülései, belül a korábbinál is csendesebb és immár van benne fedélzeti wifi.

06genf8.jpg

A Koenigsegg simán csak a valaha volt leggyorsabb autót hozta ide – nem többet, de nem is kevesebbet. Ha minden flottul megy, akkor a Agera One:1 a 450 km/órát is megfutja, a szűk keresztmetszet pedig nem is az 1340 lóerős motor, hanem az, hogy tudnak-e hozzá megfelelő gumit találni. A Bugatti Veyron 1200 lóerős Super Sport változata hivatalosan 423 km/h-t futott, de 400 felett már minden egyes km/óra számít. (A szériaváltozat végsebességét ráadásul éppen a gumik miatt 415 km/órában korlátozták.) Amúgy hat darab készül majd belőle (a Bugatti SS-ből 35-öt gyártottak), 0-400-ra pedig állítólag 20 másodperc alatt gyorsul.

06car7.jpg

És ha már Bugatti, akkor jöjjön a Veyron Vitesse Rembrandt Bugatti Edition! Ez sokkal inkább egy 1200 lóerős műtárgy, mint egy autó, amiből összesen három példány készül és adók nélkül 2,18 millió eurót kell érte leszurkolni.

Feltámad az európai szuperautó-piac!

Ha beválnak az elemzők jóslatai, akkor 2010 óta idén először nőhet az európai szuperautó-piac. Az IHS Automotive szakértői arra számítanak, hogy 2018-ban 15 200 ilyet vásárolnak majd meg a kontinensen, ami 14 százalékos növekedést jelentene az idénre remélthez képest.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr195846766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása