Gatsby is ide költözne

Nem kevés burzsuj-kompatibilis ingatlanhirdetést néztünk át az elmúlt években, de olyat eddig nem találtunk, ahol képek helyett – legalábbis részben – festményekkel illusztrálják azt. Mondjuk olyat sem, ahol az eladó ingatlan előtt delfinek úszkáltak a tengerben. Ezek után már egészen érdektelennek hat, hogy egy szigetről van szó, Florida partjainál, amit 110 millió dollárért most bárki megszerezhet magának.

Pumpkin Key a magányos Robinson Crusoe-ok helyett sokkal inkább a wannabe Jordan Belfortok helye, ahol a mindennapos Wall Steet-i stressztől elfáradva lazulhatnak egyet. A 10,5 hektáros földdarab Miami-től délre fekszik, a kontinenstől pedig alig két-három kilométernyi tenger választja el.

Nem véletlen, hogy a hirdetésben is inkább a benne rejlő lehetőségeket fejtegetik, hiszen pillanatnyilag mindössze egy 465 négyzetméteres, három hálószobás házikót találni itt. Ennél sokkal lényegesebb a kiváló klíma, a pálmafák és a helyenként fehér homokos tengerpart, illetve a közlekedés szempontjából fontos kikötőtől, valamint a sziget belsejében fekvő két teniszpályáról se feledkezzünk meg.

Kissé különös, hogy a képeket festő művész valamivel többet komponált a képre annál, ami a valóságban van – a medence és a plusz épületek mellett rögtön egy romantikus világítótornyot is –, de tény, hogy a századeleji hangulatnak megvan a maga bája. Ezek alapján nem is annyira Jordan Belfortok, mint inkább Jay Gatsby-k jelentkezését várják.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr285849855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása