Itt a havidíjas Rolex!

02watch1.jpg

És a havidíjas Cartier, Panerai, Patek Philippe, meg még egy csomó más csodálatos óra. Az ötlet zsenialitása annak egyszerűségében rejlik: egy Randy Brandoff nevű fickónak eszébe jutott, hogy az igazi burzsujok többsége mostanra nem annyira megvásárolni, inkább hosszabb-rövidebb időre bérelni szereti luxuscikkeit, legyen szó házról, nyaralóról, autóról, hajóról, vagy magánrepülőről. Apropó, magánrepülő: Randy Brandoffnak nem először jutott eszébe ez a gondolat, az ő neve ugyanis a privátgépek bérbeadásával foglalkozó NetJets oldal alapítójaként és korábbi vezetőjeként lehet ismerős. Az Eleven James néven futó órakölcsönző ugyanakkor nem olyan, mint a legendás (egykori?) belvárosi órakölcsönző, ahonnan megfelelő összegű letét és némi bérleti díj ellenében kölcsönöztek milliós órákat a magukat többnek láttatni akaró pesti üzletemberecskék a különféle tárgyalások előtt: ez szerencsére sokkal inkább az óraszerető burzsujok játszóháza.

02watch2.jpg

Hogy miért lehet ezt ilyen biztosan kijelenteni? Azért, mert már a legolcsóbb csomag árából is kijön egy tisztességes Omega, amivel már egyetlen tárgyaláson sem vallunk szégyent – bár tegyük hozzá gyorsan, hogy a közhiedelemmel ellentétben az üzletek elenyészően kis hányada bukott már el az óra-kérdésen. Az Eleven James afféle klubként működik, aminek tagjai kéthavonta új órát kapnak, a tagsági díj pedig annak függvényében változik, hogy milyen árfekvésű darabok közül szeretnének válogatni. A legolcsóbb felállás 2700 dollárba (600 ezer forintba) kerül, amiben három darab, egyenként két hónapos óralízing van benne, illetve választhatnak még 6x2 hónapos felállást is 4850 dollárért (kb. 1,1 millió forintért). Már ebben az Aficionado fantázianevű csomagban is komoly darabokat találunk: a 7-15 ezer dollár közötti órák között éppúgy akad Rolex és IWC, mint Zenith, Hublot, Cartier, vagy éppen Breitling.

02watch3.jpg

Ennél persze van még feljebb is. A Connoisseur csomagban már 15 és 30 ezer dolláros órák közül lehet válogatni, melyek között a már említett márkák drágább modelljein felül Vacheron Constantin, Audemars Piguet és Breguet is akad. Ezekért 4950, illetve 8950 dollárt (1,1, illetve kétmillió forintot) kell fizetni attól függően, hogy fél-, vagy egy éven keresztül szeretnénk kéthavonta órát váltani. A friss vállalkozás tervei között szerepel még egy Virtuoso nevű csomag is, amiben már 30-50 ezer dolláros órákat pattinthatnának csuklójukra a burzsujok, 9700, illetve 17 250 dolláros (2,1, illetve 3,8 millió forintos) tagdíj ellenében.

Igen, ennyi pénzért már bőven lehet válogatni a jobbnál jobb órák közül, de érdemes meghallgatni a Brandoff tapasztalatait is. Ő arról számol be, hogy drága órákat vásároló ismerősei az első fél évben imádták új szerzeményüket, a második félévben már inkább csak elvoltak vele, a következő félévben pedig már le akarták cserélni, vagy le is cserélték azt egy másikra. És bár az óra nem tartozik a kimondottan rossz befektetések közé, ha újonnan vásárolják és egy év múlva eladják, akkor a többségén bizony súlyos összegeket buknak a tulajdonosok, szemben azzal, ha csak bérlik azt. Így ráadásul szervizelniük sem nekik kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr936103656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása