Ha nincs pénzed Vertura

16gresso1.jpg

Az iPhone már unalmas, kétmilliót pedig nem akarsz adni egy Vertuért? Akkor jó hírünk van: szerda óta rendelhető a Gresso új telefonja, ami árban közelebb áll az Apple, mint a Vertu készülékeihez, viszont – köszönhetően a rajta található nemesfémeknek – elég menőnek tűnik. Ráadásul nem is készül belőlük sok.

16gresso3.jpg

Kezdjük a kevésbé jó hírrel: hiába friss a készülék, csúcstechnikára senki ne számítson. Az 1,2 GHz-es processzor és a 8 megapixeles fényképező a jelenlegi mezőnyben finoman szólva sem tűnik kiemelkedőnek, ahogyan a 4,5 colos kijelző 960 x 540 pixeles felbontása sem. A 4.1.2-es Androidot futtató Gresso azért jó hírekkel is szolgál: beépített tárhelye például 36 GB, ráadásul nem egy, de rögtön két SIM kártyát is képes elnyelni és kezelni.

16gresso2.jpg

Ha nem a hardver adja el a telefont, akkor a megjelenésének kell – valószínűsíthetjük és igazunk is van. A Radical Black Collection összesen három modellt jelent, belül pedig mindhárom megegyezik. A belépőnek szánt R1 az óraiparban is előszeretettel használt PDV bevonattal és titán logóval érkezik, utóbbi a két drágábbik modellnél 18-karátos sárga-, vagy fehérarany lehet. Mindhárom szériából száz-száz sorszámozott darab készül, az R1-ért 2500, az R2-ért és R3-ért 3000 dollárt kell fizetni. Tökéletes választás annak, aki ki akar tűnni telefonjával, a többiek azonban inkább várjanak néhány hónapot az új iPhone-ig, vagy spóroljanak még egy kicsit egy Vertura.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr576172536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása