Luxy, a burzsujok Tindere

140930124618-luxy-app-story-top.jpg

Épp nagyban keresed életed szerelmét, de unod, hogy állandóan csak a csórókat találod meg? Akkor neked találták ki a Luxy-t, ami lényegében nem más, mint a burzsujok Tindere. Az ingyenes (!) alkalmazás ráadásul immár nem csak az iPhone-t használók privilégiuma, de Androidra is letölthető, ami már csak a Vertu tulajdonosok miatt is örvendetes. A randiapp különlegessége, hogy itt tényleg csak a gazdagok és szépek játszanak, legalábbis elvileg. Utóbbit a feltöltött képek alapján még csak-csak ki lehet szűrni, a vagyoni helyzet azonban már nagyobb falat. A negatív kritikák miatt a nyilvánosságot nem vállaló Tim T. néven futó Luxy vezér szerint csapata már dolgozik a felhasználók vagyoni ellenőrzésén is, addig viszont leginkább a viselkedésükből, az általuk feltöltött képekből, esetlegesen pedig a randis visszajelzésekből igyekeznek kiszűrni a nem közéjük tartozókat. Tim T. szerint jelenleg is átlagosan évi 200 ezer dollár felett keresnek a regisztrált férfiak, azt viszont nem árulta el, mindezt miből számolta ki.

06luxy2.jpg

Ha eddig felszínesnek tűnt a Luxy, akkor ezután fog csak igazán. A Tinder nagy találmányát, miszerint hasonló beállítottságú embereket segít összehozni, itt úgy építették be, hogy többek között megkérdezik a felhasználóktól az öt kedvenc (luxus)márkájukat. Némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy ha mindketten Mercedesszel járunk, Louis Vuitton táskánk és Prada napszemüvegünk van, hétvégente pedig Dom Pérignont locsolunk, akkor mi egymásnak vagyunk teremtve. A legszebb az, hogy mindez némiképp még igaz is. Mindenesetre szóljon, aki a Luxy-n találta meg élete szerelmét!

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr146763171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása