Havi 120 millióba kerül New York legdrágább albérlete

BN-FH635_1030PI_M_20141030151846.jpg

Félmillió dollárért már az Egyesült Államokban is egészen klassz házak között válogathatunk – persze csak akkor, ha nem a nagyvárosokban nézelődünk. Ennyiért lehet most kivenni New York legdrágább lakását egy hónapra, a 123 millió forintos összeg pedig még a sokat látott manhattani juppiknál is kiverte a biztosítékot.

BN-FH632_1030PI_M_20141030151846.jpg

Az 500 ezer dollár még akkor is elképesztően sok, ha ebbe egy szálloda teljes emelete beletartozik, benne egy elnöki lakosztállyal. A The Pierre Hotelről volt már szó a Burzsujon: itt árulták a város egyik legotthonosabb luxuslakását  (már elkelt) és övé volt New York legdrágább lakása is (ami még nem kelt el, ellenben 30 millió dollárral kevesebbet kérnek érte). A mostani ajánlat közvetlenül utóbbi duplex alatt, a 39. emeleten található, ahol a két hálószobás Presidental Suite mellett további négy háló, illetve ugyanennyi fürdőszoba tartozik hozzá. A Central Parkra panorámás elnöki lakosztályt igény esetén külön is ki lehet venni, de ezzel csak ötödével csökken a havi bérleti díj. Persze annak fényében, hogy egy éjszaka 20 ezer dollárba kerül itt, még barátinak is nevezhető az összeg.

Ha beleszerettél a The Pierre Hotelbe, de csak bő négyhavi bérleti díjra futná, akkor van egy jó hírünk: pár emelettel lejjebb egy kétszobás, Tiffany-kékben pompázó lakás is eladó itt 2,1 millió dollárért (518 millió forintért). Azzal viszont számolj, hogy csak a közös költség havi 3300 dollár (815 ezer forint).

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr756858979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása