Sosem fizettek még ennyit egy óráért

iATMwasEFKG8.jpg

Nem kellett csalódnunk a világ legértékesebb órájának aukcióján: a Patek Philippe Supercomplication tegnap ismét bebizonyította, hogy páratlan mestermunkája mellett befektetésnek sem utolsó. Az előzetes – és feltűnően óvatos – becslések szerint 15 millió svájci frankot reméltek az órák Szent Gráljáért, amiért a Sotheby’s jutalékaival együtt végül 23 237 000 frankot (közel hatmilliárd forintot!) fizetett az ilyen esetekben szinte kötelező titokzatos vevő.

889GE1404_67QYN.jpg

A Supercomplication a svájcióra-történelem megkerülhetetlen darabja, ami egy, két gyűjtő közti vérre menő csatának köszönheti megszületését. A zsebórát, ahogyan az a számlapjáról is leolvasható, egy New York-i bankár, Herry Graves Jr. rendelte meg, aki James Ward Packard ohiói autógyárost, egyben szintén lelkes óragyűjtőt kívánta vele egyszer és mindenkorra maga mögé utasítani. Graves Jr. 15 ezer dollárt fizetett a svájciaknak a Tiffany dobozban szállított óráért, amit 1925-ben rendelt meg és 1933-ra készült el és ami az általános vélekedés szerint a korabeli svájci óraipar megmentésében is nagy szerepet játszott. (Ne felejtsük el, hogy a világválság kellős közepén az embereknek kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy svájci aranyórát készítessenek.)

A Patek Philippe csúcsmodellje mai szemmel nézve is lenyűgöző. A 920 alkatrészből álló órának összesen 24 különböző funkciója van, többek között képes lejátszani a westminsteri harangjátékot, számlapján pedig a Central Park feletti csillagos égbolt jelenik meg. Az utolsó családtag Pete Fullerton volt, aki megkapta a Supercomplicationt, ő mesélte, hogy az óra miatt nagyapja annyira féltette a család biztonságát, hogy még azon is elmorfondírozott, hogy a családi nyaralóhelyhez közeli tóba dobja azt.

A zsebóra legutóbb 1999-ben járt aukción, amikor 11 millió dollárnál ütötték le. Legutóbb a katari királyi család birtokában volt, az iránta való érdeklődést pedig jól mutatja, hogy a 85 férőhelyes terembe közel kétszer annyian zsúfolódtak be, sokan pedig kívülről figyelték a licitálást. 13 millió frank felett már csak ketten csatáztak tovább a Supercomplicationért, amit végül 20,6 millióért ütöttek le. A licitáló – szokás szerint – nem, legalábbis nem publikusan jelent meg az eseményen: a téteket egy megbízott tette, aki telefonos összeköttetésben volt megbízójával.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr66889859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása