A streamline már a francia luxus része

141119stdupont6.jpg

Ezúttal sem tétlenkedtek a S.T. Dupont-nál, ezért idén is a piacra került néhány limitált sorozat, amelyek elsősorban most is az öngyújtó-toll-mandzsetta gomb triumvirátusból állnak. Nálunk mondjuk továbbra is a Humphrey Bogart kollekció klasszikus darabjai számítanak favoritnak, de azért nyugodt szívvel tudnánk ezekből is választani. Ezúttal három sorozatot választottunk ki.

141119stdupont4.jpg

Az S.T. Dupont által használt kínai lakk - ezt szivaccsal, összesen hat rétegben viszik fel a kívánt felületre - a márka egyik védjegye. (Mondjuk akárcsak az öngyújtóik esetében a jellegzetes kling hang, amikor felpattintjuk a fedelet.) A cég szerint a Ceramium ACT (Advenced Ceramium Technology) szintén ilyen lesz, hiszen az acél és a kerámia előnyös tulajdonságait ötvöző anyag: kemény, könnyű, tűzálló, és igen jól bírja a mindennapi használatot. Mindez 3 év fejlesztés után az Armors of Tomorrow – és a később említett Streamline-R – sorozatban mutatkozik be, és állítólag az öngyújtók esetében mintegy 40 százalékos súlycsökkentést tesz lehetővé.

141119stdupont2.jpg
A Streamline-R sorazata a nagy gazdasági világválság után a tengerentúlon népszerűvé vált stílusra utal. Az Art Deco kései változata a hosszú vízszintes vonalakat és az íves formákat hangsúlyozta, és azt, hogy miről is van szó leginkább a múlt század amerikai négykerekűi mutatják igazán. (Mondjuk, ha autóról nem is ugrik be, hogy miről van szó, elég csak az Airstream lakókocsikra gondolni, vagy esetleg Miami lekerekített sarkú épületeire.) Az S.T. Dupont részéről igen ötletes az automobilt formázó tolltartó, amely elsőre nem csak praktikus, de jól is mutat az íróasztalon. Az írószerszámok esetében a színválaszték a mozgalomhoz illően matt fekete vagy acélszürke.

A White Knight kollekció darabjaival a hétköznapokban talán kevésbé fogunk találkozni, de a gyűjtők szíve minden bizonnyal megdobban majd. Az elsőre extrémebbnek tűnő darabok, mint ez vagy éppen az Apocalypse limitált sorozat ugyanis egyaránt népszerű külföldön és nálunk is, és nem feltétlenül az eredeti funkció mindennapi betöltését szánják nekik feladatul a tulajdonosaik. Az ötvös munka valóban lenyűgöző, a franciák ezúttal is kitettek magukért, így a Trónok harca újabb évadja előtt borítékolható a siker. Fontos, hogy ezek a darabok befektetésnek sem rosszak, a limitált sorozatokból ugyanis vannak még limitáltabb sorozatok.

141119stdupont3.jpg
A White Knight esetében például konkrétan létezik egy 28 darabos Exclusive Collection 3 és fél karátnyi gyémánt kíséretében közel 80 ezer dollár. A Prestige Collection-ból toll, öngyújtó, hamutál és mamdzsettagomb 115 darab érhető el, de ha csak toll és öngyújtó kellene, akkor nem csak az ár kedvezőbb, de sorozatszám is nagyobb, hiszen itt már 515 számozott darab készül. A Premium Collection már hétköznapi használatra is ajánlható, egyrészt a lenti képen látható, hogy valóban írásra és öngyújtásra is alkalmas, másrészt az 1515 darab toll, öngyújtó és mandzsetta gomb együtt valamivel kevesebb mint 6 ezer dollárba kerül. A sok egyes és ötös egyébként nem a véletlen műve, a szám a Kr. utáni 1515. esztendőre utal, amikor is királlyá koronázták I. Ferencet, akinek uralkodása alatt Franciaország virágkorát élte.

Bizony a karácsonyi vásár már elkezdődött. A hazai márkabolt az Andrássy úton meghirdette az S.T. Dupont Xmas Shopping Days nevezetű „projektet”, amelynek keretében számos termék árából 15 százalék kedvezményt biztosítanak értéktől függetlenül, minden vásárlás alkalmával november 19.-én és 20.-án.

141119stdupont8.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr256914491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása