UberLUX, a burzsujok taxija

21uber2.jpg

Most, hogy a fél város Uberrel jár haza péntek-szombat este, ideje megismerkedni a szolgáltatás burzsuj-kompatibilis változatával. A közösségi amatőr taxizás Budapesten még csak pár hete jelent meg és – a többi nagyvároshoz hasonlóan itt is – azonnal elképesztő sikere lett. Olyanok ülnek be nagy boldogan ismeretlenek autójába, akik pár hónappal ezelőtt ezt el sem tudták volna képzelni magukról, ez pedig legalább annyira köszönhető annak, hogy az Uber és társai olcsóbbak a taxiknál, mint annak, hogy ezt a szolgáltatást használni bizony menő is. Az olcsóság és a coolság együtt pedig veszélyesen sikeres kombináció.


Eme két alapértékre épít a burzsuj-kompatibilis Uber is, ami történetesen maga az Uber. A cég Budapesten csak az alapszolgáltatásával van jelen, a nagyobb világvárosokban – mármint azokban, ahol nem tiltották ki őket – azonban többféle csomag közül is választhatnak a felhasználók. Ilyen például London, ahol már működik az UberLUX. A koncepció szóról szóra ugyanaz, a különbség mégis jelentős: az autók az Audi, a BMW és a Mercedes csúcsmodelljei, sötétített üvegekkel, elegánsan felöltözött, udvarias sofőrökkel, akik aztán ugyanúgy elvisznek A-pontból B-be, mint a többi Uber esetében.

21uber1.jpg

Mindezért persze jóval többet kell fizetni, mint a fapados Uberért, de nagyságrenddel kevesebbet annál, mintha egy limuzinkölcsönzőből rendeltünk volna hasonló kaliberű autót, sofőrrel. Az alap Uberhez képest az UberLUX alapdíja a duplája (2,5 helyett 5 font) és a többi tarifa is körülbelül két és félszer magasabb a fapados verzióénál. Mindemellett sem lehet kérdés, hogy az UberLUX sikeres lesz, ahogyan az sem, hogy a sofőröknek is megérheti 15-20 ezer fontért venni egy páréves S-osztályt.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr807001625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása