Antik bútor helyett fektess Ferrariba!

28ferrari.jpg

Eddig is sejtettük, hogy jó üzlet befektetési Ferrariba – esetleg Porschéba, Lambóba, vagy Mercedesbe – tenni a pénzünket, most azonban bizonyítékunk is van rá. A Knight Frank és a Douglas Elliman közös felmérése szerint nem csak a legutóbbi 12 hónap, de az öt- és tíz év legjobb befektetésének is az autók számítottak, utcahosszal verve ezzel minden mást, beleértve az órákat, a műtárgyakat és az antik bútorokat is.

De egy kép többet mond ezer szónál:

knight-frank-projections.png

Persze nem minden autó értéke nő tíz év alatt közel ötszörösére, sőt! Ha befektetési autóban gondolkodunk, akkor érdemes olyan darabot választani, ami:

  • Új korában is méregdrága kuriózumnak számított
  • Eleve nem sok példány készült belőle és még kevesebb maradt fent jó állapotban
  • Mai szemmel nézve is gyönyörű
  • Időközben nem szűnt meg a márka

Ha biztosra akarunk menni, akkor persze vegyünk egy Ferrari 250 GTO-t a ’60-as évekből, de ehhez nem árt 30-40 millió dollár a bankszámlánkon. Hiába az elképesztő árcédula, egyetlen szakértő szerint sem valószínű, hogy belátható időn belül csökkenne az értéke, mi több komoly fogadások vannak arra, mikor lépi át először a százmillió dolláros álomhatárt – az optimisták szerint pedig ez akár két éven belül bekövetkezhet.

102290163-138448046_1910x1000.jpg

Egy jó tipp

Van pénzed egy befektetési Ferrarira, de nem tudod, mit vegyél? Akkor íme egy remek tipp: a napokban került fel az eBay-re az a Ferrari Testarossa, amit a Miami Vice-ból ismert meg a világ. Igen, pontosan az a példány: a filmesek először egy replikát használtak, de a legenda szerint amikor ezt meghallották az olaszok, azonnal küldtek nekik két fehér Testarossát ajándékba. Ezek egyike a most árult, 1986-os példány, aminek órájában mindössze 16 ezer mérföld van, az eladó pedig 1,75 millió dollárt (455 millió forintot) szeretne érte kapni.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr727016385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása