Újra itt a luxustojás

02faberge3.jpg

139 fehér igazgyöngy, több mint 3300 gyémánt és számtalan kisebb-nagyobb egyéb drágakő: mindez nem a legújabb Vertu telefonon, hanem egy tojáson kapott helyet. Igen, egy tojáson, amit történetesen Fabergének hívnak és közel száz éve nem mutattak be hozzá hasonlót.

A Pearl Egg névre keresztelt darab ugyanis egy úgynevezett imperial egg, vagyis egy olyan példány, amivel jellemzően az orosz cárok lepték meg feleségüket a 20. század fordulója környékén. Mivel az orosz cárok nem elsősorban önmérsékletükről voltak ismertek és mert a nejeknek is tetszett az ajándék, ezért a szentpétervári születésű Carl Peter Fabergé egy ideig minden évben készített egy-egy különleges tojást az uralkodónak. Az utolsó ilyen 1916-ban született meg, hiszen az ’17-es orosz forradalom megdöntötte a cárrendszert, aminek mellékhatásaként Fabergé is veszített egy fontos és hűséges vevőt.

02faberge4.jpg

Az utóbbi években már mutatkoztak jelek az ékszertojások visszatérésére, a most bemutatott imperial eggért pedig máris tolonganak vevők. Ez persze több szempontból sem meglepő: egyrészt a Pearl Egget a dohai ékszer- és órakiállításon mutatták be, másrészt egy becslés kétmillió dollárra értékelte, ami viszont nem a hivatalos ár, ráadásul első hallásra nem is tűnik különösebben magasnak. Imperial eggből amúgy nincs sok: összesen 50 darab készült, amiből 43 élte túl az orosz forradalmat, a legutóbbi nyilvános árverésen elkelt darabért pedig 18,5 millió dollárt fizettek 2007-ben.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr187232793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása