Vízen száguld a legújabb Bugatti

20151220bugatti4.jpg

A Volkswagen-csoport állítólag egy fillért nem keresett egyetlen Bugatti modellen sem, de ez szerencsére nem zavarta őket, így már jön is a Veyron utódja. A márka újkori történelme ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy nem ér végét a négykerekűeknél, sőt, Bugatti jachtból rögtön három is piacra kerülhet.

A víz egyébként egyáltalán nem idegen a Bugattitól – és itt most nem arra a Bugatti Type 22-re gondolunk, amely 73 évig volt egy tó mélyén -, hiszen Ettore Bugatti bizony az 1930-as években a motorcsónakok és jachtok fejlesztése terén is aktív volt.

20151220bugatti2.jpg

A világ egyik legnagyobb motoros jachtokat építő cége, a Palmer Johnson fantáziát látott abban, hogy a vízre hozza a sebességet. A cég Niniette néven rögtön három különböző méretben (42, 63 és 88 láb) is piacra dobna Bugatti jachtot. (A hírek szerint Niniette néven „futott” Ettore lányának Lidiának kedvenc kisállata, de az, hogy ő kutya, macska, vagy esetleg más faj jeles példánya volt sajnos nem térnek ki a híradások, így aki tudja, az feltétlen ossza meg velünk!)

A forma - értsd ez elegancia és a sportosság ötvözete - az egyelőre csak számítógépen lévő képek alapján jól néz ki, a sebességre pedig a Bugatti és a Palmer Johnson nevek külön-külön is garanciát jelentenek. A legkisebb modell ára 2 millió eurótól, közel 630 millió forinttól indul, ami önmagában egy kisebb vagyon még burzsuj körökben is, ugyanakkor az autóhoz képest egyáltalán nem számít soknak. Az anyagfelhasználás (titán, szénszál, fa) természetesen már a mai kort idézi, akárcsak a sebesség, amely 38 csomó, azaz mintegy 70 km/óra is lehet. (A legkisebb modell esetében csupán 30 csomóról szólnak a hírek.)

20151220bugatti3.jpg

A gyártó szerint a legnépszerűbb minden bizonnyal a PJ63 Ninitte lesz, amely amellett, hogy gyors még kényelmes is, és 4 fő számára biztosít minden igényt kielégítő elhelyezést (plusz a személyzetnek is jut külön kabin). Ezért persze némileg többet is kérnek, a vételár itt 3 250 000 euró, ami ugye már egymilliárd forint felett van. A rendeléstől számítva egy évet kell várni a jachtokra, és azt is fontos hangsúlyozni, hogy az előbbi ár alapár, egy Bugatti vásárló pedig ritkán éri be ennyivel.

A hírek szerint eddig látatlanban mintegy 100 darab már gazdára is talált a négykerekű Bugatti Chiron modellből, ez alapján pedig a jachteladásokkal sem lesz majd gond.

Ez egy korábbi koncepció, de nagyon jól néz ki

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr18183192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása