Újabb márkák érkeztek: ismét örül a hazai felső tízezer

160403maxcobp1.jpg

Külföldön már (el)ismert márka

Az elmúlt időszakban elsősorban boltbezárásokról tudtunk csak beszámolni a hazai luxuspiac tekintetében, de talán véget ért a hét szűk esztendő. Egyelőre ugyan nem a legnagyobb luxusmárkák újabb képviselői érkeztek, és nem is az Andrássy útra, de legalább valami megmozdult...

160403open2.jpg

Max&Co.

A MOM Parkban nyitotta meg március közepén első magyarországi üzletét a Max&Co., az olasz alapítású nemzetközi divatcég érkezésének elsősorban a hölgyek örülhetnek. A felsőruházat mellett ugyanis táskák, cipők és egyéb kiegészítők érkeztek a márka kínálatából. A cég saját állítása szerint „innovatív tervezésével folytonosságot teremt a kollekciók között, ennek köszönhetően a ruhák és kiegészítők jól kombinálhatóak - egyszerre biztosítanak sikkes, kényelmes és változatos megjelenést minden alkalomra.” Ezeket ugyan megerősíteni nem tudjuk, de az igaz, hogy a megnyitó komoly sikert aratott a hazai elit körében - legalábbis több prominens képviselőjük is részt vett az esti partin - pedig ez csupán prémium márka. A titok állítólag az volt, hogy bizony már évek óta nem történt semmi érdekes itthon ebben a szegmensben, így mindenki egy kicsit ki volt éhezve már az újdonságra.

160403open3.jpg

Cadenzza

Az első sajtóanyagokban ugyan még a világ első multibrand luxus divatékszer forgalmazójaként mutatták be az április elsején a Fashion Streeten üzletet nyitott Cadenzza márkát, de feltehetően a pr munkatárs is rájött, hogy a költői túlzás enyhén szólva is megmosolyogtató. A nyitást követően így inkább már a prémium divatékszer szegmens képviselőjeként szerepelt a cég a kiadott anyagban. Az biztos, hogy a Swarovski cégcsoporthoz tartozó márka több mint 40 nemzetközi ékszer designer által tervezett, gondos kezek által készített luxus divatékszereket kínál a saját tervezői által megálmodott ékszerkollekciók mellett. Ez lefordítva azt jelenti, hogy ugyan már 20 eurótól is kapható ékszer, de vannak olyan darabok is, ahol bizony már az ezer eurót közelítik a nyakláncok, karkötők és fülbevalók ára. Ezek persze az Oscar de la Renta, a Versace, a Roberto Cavalli vagy a by Fiona kollekcióhoz tartoznak. Egyébként nem kell pironkodnia annak, aki még nem igazán hallott a márkáról, ugyanis azt csak 2012-ben alapították.

160403open4.jpg

Seiko Boutique

Ezzel bizony adósok vagyunk, mert hát tavaly ősszel nyitott meg a Seiko Boutique a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Bazilikával szemben. Ennek köszönhetően viszont Tokió, New York, Párizs, Madrid és Frankfurt után immár Budapest is büszkélkedhet a japán márka egyedi üzletkoncepciójával. A Seiko neve persze nem ismeretlen itthon sem, a rendszerváltás előtt lényegében ez volt az óra a Doxa és a Casio mellett. (A boutique nem véletlenül került az egykori szerviz helyére, amely egyébként most is elérhető itt.)
A márka bizony a burzsujoknak (és az órakedvelőknek) is érdekes lehet, és nem csak az olyan kuriózumok miatt, mint az Astron GPS Solar, hanem az utolsó fogaskerékig teljesen kézzel összeállított Grand Seiko modellcsalád okán is. Ezek a darabok már millió forint felett kezdődnek, ráadásul az árhoz megfelelő tartalom is párosul, mint például a Spring Drive technológia (72 órás járástartalék, vagy éppen a töredezettségmentes mutatójárás).

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr48555950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása