Burzsuj szállások a szabad ég alatt, a Szajnán és Monaco mellett

160716star1.jpg

Könnyed nyári válogatás az eszetlentől a luxusig. Ki fizetne 73 ezer forintot egy ágyért egy mezőn az Alpokban, és ki 429 millió forintot egy jachtért a Földközi-tengeren?

Egy éjszaka a szabad ég alatt – elsőre nem is gondolnánk, hogy bizony ennek elég borsos ára van, ráadásul még kényelmetlen is. Mindez persze csak akkor, ha nagyon burzsujok vagyunk, ráadásul elgurult a gyógyszer. Elsőre ugyanis nehéz indokolni, miért fizetne valaki 250 svájci frankot, azaz közel 73 ezer forintot azért, hogy a csillagokkal a feje fölött aludjon. Az egyetlen pozitívum, hogy mindezt 1700 méteres tengerszint feletti magasságban, a svájci Alpokban egy valódi ágyban tehetjük meg takaró és párna használatával, de utána már minden más komoly kompromisszumokat igényel.

160716star1a.jpg

A mosdó 10 perc sétára található - a szálláshely a kisebb dolgokra a mezőt ajánlja, komolyan -, a reggeli alapesetben kosárban érkezik a komornyik segítségével, de a vacsorához vagy az ebédhez már nagyobb távokat kell gyalogolni. A "szoba" július elején nyitott, és a tervek szerint augusztus végéig várja majd a vendégeket, mindezt persze csak megfelelő időjárási körülmények esetén, száraz időben és a jellemző 10-15 Celsius fok közötti éjszakai hőmérséklet esetén.

Az ötletgazda művészpár, Frank és Patrik Riklin egyébként már korábban is működtetett szállást újszerű ötleteik alapján. A Null Stern Hotel nevéhez hűen pont nulla csillagos szolgáltatást nyújtott, akkor egy elhagyott bunkert alakították át, ahol a szobákban csak egy ágy és egy éjjeli szekrény volt. Ez a vállalkozás két évet élt, és 2010-ben zárta be kapuit. A szlogenjük viszont találó volt: Null Stern hotel, – ahol Te magad vagy az egyetlen csillag!

160716star2.jpg

Új ötletekből persze máshol sincs hiány, nemrég nyílt meg Párizs első burzsuj-kompatibilis Szajnán "úszó" - na jó, valójában egy állóhajóról van szó - szállodája. Az OFF ugyan nem a belvárosban, de csupán 15 perc sétára található a Bastille-tól vagy a Notre Dame-tól a maga 54 szobájával és 4 lakosztályával, éttermével és úszómedencéjével. Az ár itt egy picivel barátságosabb reggelivel 2 főre 200 euró, mintegy 63 ezer forint környékéről indul éjszakánként.

160716star3.jpg

A végére természetesen valami nagyon burzsujt tartogattunk. A Földközi-tengeren jelenleg az egyik legburzsujabb és legdrágább bérelhető jacht a 95 méter hosszú Kismet. A több díjat is nyert két éve épült hajót egy hétre alsó hangon is 1 359 000 eurórért lehet kibérelni. Hát igen, a 429 millió forint tényleg sok, még akkor is, ha ez 12 főre értendő. A helikopter leszálló és a fedélzeti medence és jaccuzi itt már alap, akárcsak a moziszoba.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr638893002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása