Menjünk kövér Mona Lisa-ért Kolumbiába!

170329kolumbia2.jpg

A magángép egyelőre csak igen kevesek kiváltsága, akárcsak a jachtnál itt is a fenntartás a legdrágább, amelyet ugye akkor is fizetni kell, ha éppen nem használjuk a járművet. Éppen ezért jellemzően egy burzsuj is megelégszik, ha az adott úti cél esetében van first class vagy business osztály a járaton, hiszen így akár a 8-10 órás utat is viszonylag kipihenve tudjuk átvészelni, és elég csak az időeltolódás miatt aggódni. Egy jó csatlakozással mondjuk ezen is sokat lehet segíteni!

Az Air France és a KLM így "komparatív előnnyel" bír számos célpont esetén, azért mert naponta 4-4 járatot indít Budapestről Párizsba és Amszterdamba, így pedig hosszú várakozási idő nélkül eljuthatunk a burzsuj célállomások szinte bármelyikébe. A gyarmati országok tekintetében különösen erősek, Curacao, Martinique, Guadelupe és Réunion mellett azért ott van a Maldív-szigetek, Mauritius és Male is.

170329kolumbia3.jpg

A mi esetünkben most azért lehetnek érdekesek, mert e héttől a KLM heti három alkalommal repül majd Amszterdamból Bogotán keresztül Cartagenába. A történelmi óvárosáról és gyönyörű gyarmati épületekről híres Cartagena pedig Kolumbia északi partjánál fekszik, és ugye 1984 óta UNESCO-világörökség. Bogatában egyébként érdemes múzeumba is menni - az országon belüli fapados nagyon olcsó -, és megnézni Fernando Botero, a ma élő talán legnevesebb kolumbiai festő és szobrász alkotásait. A név ismerős lehet, mert képeinek már a Szépművészeti Múzeum is adott helyet, jellegzetesen telt alakjaival számos híres művet is újrafestett. Igen, az ott fent a Mona Lisa!

170329kolumbia1.jpg

Na, de miért is fontos nekünk Kolumbia? Ez most a blogerrek - nem mi burzsuj kocaturisták, hanem utazási szakírók - szerint az egyik legtrendibb célpont, mert olyan, mint Kuba 10 vagy Kambodzsa 20 éve. Tehát még nem fedezte fel magának a tömegturizmus, így van érintetlen természet, kedves és nem lehúzós jónép, és rengeteg "original" látnivaló. Tavaly ősszel elvben a kormány és a helyi gerillák, 50 év után békeszerződést írtak alá, így most már talán nyugalom lesz. Itt a Tatacoa sivatag, San Agustin óriási ősi kőszobrai, de itt vannak a világ legmagasabb pálmafái - ezek a viaszpálmák akár 50-60 méter magasra is megnőnek -, és a legfőbb turistaközpont Cartagena óvárossal és tengerparttal, és sok salsa-val.

Helikopteres transzfer Monacóba

Július elsejétől a Nizzába érkező Emirates utasok (A380 Dubaj-Nizza járat) helikopteres transzfert is választhatnak a nizzai repülőtér és Monaco között limuzin szolgáltatással kiegészítve az utasok célállomásáig. A szolgáltatás a First osztály utasai számára ingyenesen, a Business osztályon utazók számára 79 euróért, Economy osztályú jegyekkel pedig 109 euróért érhető el. Nekünk, tuti kellene még turistán is 35 ezer forintért!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr2012386865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása