Tőzsde helyett fektess pénzt táskába?!

170610bag1.jpg

Természetesen nem mindegy, hogy melyik márka, melyik modellje kerül a széfbe az aranyrúd és a gyémánt mellé, éppen ezért érdemes figyelni a trendeket. Az biztos, hogy egy Hermès Himalayan Niloticus Birkin 30 nem lehet mellényúlás, ezt bizonyítja, hogy május végén 379 261 amerikai dollárért (!), azaz kicsivel több mint 104 millió forintért talált gazdára egy 2014-es krokodilbőr darab.

Ezt az árat persze önmagában a 176,3 gramm fehérarany és a 10,23 karát gyémánt, valamint az évi 1-2 darabos széria sem feltétlenül indokolja, sokkal valószínűbb hogy a Christie's hongkongi aukcióján negyed óra alatt a becsült érték duplájára emelkedő tétel a telefonos licitáló magángyűjteményébe került, így elég erős "érzelmi faktort" is tartalmaz az ár. Erre mondjuk, azért lehet befektetési céllal is alapozni, hiszen egy hasonló darabért tavaly is 300 ezer dollárt adtak. A jó tanács egyébként elég egyszerű: nagyot kaszálni akkor fogunk, ha akárcsak a képzőművészetben, itt is sikerül előre beletrafálni, mi is leszek évek múlva a trendi. Éppen ezért akárcsak ott, itt is elképzelhető, hogy mellé nyúlunk, ellenben ha nekünk (is) tetsző darabot választunk, akkor legalább kevésbé fáj az anyagi veszteség. Az említett aukción egyébként 250 táskát árvereztek el, és a többség új gazdára talált!

170610bag2.jpg

A Hermès biztos pont lehet a kezdő befektetőknek, egy új Birkin alapmodell ára olyan 10 000 dollártól indul, de számos darab százezer dollár felett van. A pénz azonban sokszor önmagában kevés, mivel más luxusmárkákkal ellentétben itt nem "tömegtermelésre" gyártanak, lényegében várólista van. (Néhány modellre ez bizony több évet jelent!) Az akár egyedi kérések alapján készülő darab legjobb esetben is hetek alatt készül el, minden munkafázisban csak kézi megmunkálás jöhet szóba, és minden darabot egy mester készít az elejétől a végéig. A szakértők szerint egyébként egy Chanel vagy egy Dior is jó választás lehet, de befektetési szempontból a Prada vagy Gucci inkább kerülendő.

Nem mellékesen holnap Londonban kezdődik egy újabb táskaaukció, de június végén lesz egy online árverés is, és bizony létezik egy állandó Christie’s Handbag Shop is, ha valaki most akarná elkezdeni a "tőzsdézést"...

TOP5 táska

Hermès Birkin - Jane Birkin színésznő után mát több mint 30 éve lényegében változatlan formában, minden gyűjtemény alapja
Hermès Kelly - Bizony ez itt Grace Kelly
Chanel Classic Jumbo 2.55 - Nem csak a neve klasszikus
Chanel Classic Timeless - Karl Lagerfield nevéhez fűződik
Dior, Lady Dior – Az összes közül ez a legolcsóbb, alig millió forintos tétel

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr512585555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása