Végrehajtás, hiányzó beszámolók és nyereség - ezt tudták tavaly az Andrássy úti luxusüzletek

170927store1.jpg

Vajon bajban vannak-e itthon az Andrássy úti luxusboltok? A válasz nem egyértelmű, mert bár a Louis Vuitton és a Burberry esetében nincs még leadva a tavalyi beszámoló, sőt a brit márkánál már két alkalommal is indult végrehajtás, de a Gucci és a Moncler ellenben szépen termeli a pénzt.

A tavalyi poszt után ezúttal az Opten adataira támaszkodtunk. Az első bolt, a Louis Vuitton budapesti üzlete komoly meglepetést okozott, ugyanis a cég még nem adta le a tavalyi mérleget! Az legalábbis hiányzik az adatbázisokból, pedig a franciák elég szép ívet rajzoltak az elmúlt években, csak 2015-ben 1,9 milliárd forint jött össze, ami közel félmilliárd forintos javulást jelent az előző évhez képest. Ehhez ráadásul akkor 599 millió forintos üzemi eredmény párosult, így ha a növekedés üteme tavaly is fennmaradt, akkor feltehetően erősen közelítettek ezúttal az egymilliárd forintos nyereséghez. A törvényi kötelezettség (beszámoló leadása) elmulasztásának sajnos nem tudjuk mi az oka, kérdeztük ugyan a cégtől, de választ több mint egy hete nem kaptunk.

Ez beszámolós mizéria az Opera mellett láthatóan ragadós, mert mérleget és eredménybeszámolót a Burberry sem adott le. Így elégedjünk meg a 2015-ös számokkal, amely félmilliárdos bevételt és minimális nyereséget tartalmazott. Itt apró érdekesség, hogy az idei év elején két alkalommal is végrehajtást kezdeményeztek a cég ellen, igaz, néhány nap alatt ezeket rendezték.

Azt, hogy az Andrássy úton a luxusboltok azért jól teljesítenek a Gucci eredményessége már alátámasztja. Az olaszok árbevétele ugyan 150 millió forinttal 1 458 millió forintra nőtt, na de a profit az előző 4 év mínusza után 2016-ban már mintegy 200 millió forint lett. A Moncler ugyancsak jobban teljesített, mint egy évvel korábban. Az értékesítés nettó árbevétele "csak" 10 százalékkal, 533 millió forintra emelkedett, de az adózott eredmény a korábbi nullszaldó után már 72 millió forint volt. A Rolex tavaly érkezett meg az Andrássy útra, így itt még nincs teljes év, de a számok biztatóak. A 2016. szeptembere óta önálló cégként működő második Petite Geneve bolt 241 millió forintos forgalom mellett 45 millió forint veszteséget csinált, de ugye itt egy teljesen új üzletet kellett megnyitni, aminek fényében nem is olyan rossz ez a teljesítmény. A nagy testvér Petite Geneve egyébként szépen muzsikált, a Vörösmarty téren bolttal bíró cégnél az 1 552 millió forintos árbevételből adózás után 248 millió forint maradt. A Rolexet tehát még mindig veszik…

170927store2.jpg

Tavaly is jeleztük, hogy a lista nem teljes. A boltok mögött meghúzódó vállalkozások nevei vagy a székhely alapján "kívülről" sokszor nem lehet beazonosítani, hogy az üzlet mögött pontosan milyen cégnév húzódik meg. Így mi csak a biztosra mentünk! A nemzetközi márkák szerencsére nem szégyellik magukat, és itt kreatív könyvelésre sem kell számítani.

A hazai kötődésű aspiránsok közül az il Bacio di Stile ugyan 2015 közepén bezárt, de a "pornómilliárdos" Gattyán Györgynek még mindig termeli a mínuszt. Úgy, hogy nem volt nyitva még mindig 370 millió forintba került a fenntartása a cégnek. Az 5 milliárd forintra becsült beruházás nem, hogy nem térült meg, de öt év alatt csak üzemi eredmény szinten több mint 7 (!) milliárd forintot égettet el. Nagyon nem megy jól a magyar Silkának sem, a Hévízről indult cégnek ott és az Andrássy úton is van boltja, a számok viszont kumuláltak, így csak azt tudni, hogy visszaeső forgalom mellett továbbra is komoly a veszteség. Az árbevétel tavaly már csak 25 millió forint volt (-8 millió), míg az eredménysor 13,6 millió forintos mínuszt mutat,  ez pedig csak kicsivel jobb, mint a korábbi 19 millió forintos negatív eredmény. A legnagyobb gond a saját tőke, amely immár mínusz 32 millió forint. Nem akarunk vészmadár lenni, de lehet, hogy érik egy újabb boltbezárás?

Ha tudod az egyes üzletek mögött a cégnevet, ne tartsd magadban! Írd meg nekünk, és mi megnézzük mit is tudott a számok szintjén.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr8412893098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása