Burzsuj-jegy: közel 4 millió forintért a világ leghosszabb vasútvonalán
Burzsuj-jegy: közel 4 millió forintért a világ leghosszabb vasútvonalán

A legendás transzszibériai vasútvonal a maga személyforgalomba bevont 9288,2 kilométeres vonalával a leghosszabb a világon. A berlini Lernidee utazási irodánál lefoglalva, ha ezt nem is, de egy kisebb, mintegy 8 ezer kilométeres szakaszt Moszkva és Peking/Peking és Moszkva között…

Kínában már menő a luxusbicikli
Kínában már menő a luxusbicikli

Hogy mi a menő mostanság a kínai burzsujoknál? Számunkra is hihetetlen, de a fenti bicikli, illetve ezen túlmenően általánosságban a kétkerekűek. Mostanra úgy fest, hogy Pekinget is elérte a nyugati nagyvárosok bicikli-láza, aminek eredménye lehet, hogy nem csak azok választják…

Drágulás előtt az európai luxus
Drágulás előtt az európai luxus

Lehet, hogy Pekingben minden sarkon lehet Rolexnek látszó tárgyat venni tíz dollárért, de az is biztos, hogy ha valaki eredetit szeretne, akkor bizony mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Jóval mélyebben, mintha Európában tenné ugyanezt, Kínában ugyanis baromi drágák a luxusholmik.…

Teázz Louis Vuittonból!
Teázz Louis Vuittonból!

Balra egy klasszikus a '30-as évekből, jobbra az új A teának és a Louis Vuittonnak pontosan annyi köze van egymáshoz, amennyire elsőre tűnik: semmi. A legszorosabb potenciális kapcsolódási pont eddig legfeljebb annyi volt, hogy a több órás vásárlás során kitikkadó vevőknek a…

Felvásárolják Bordeaux-t a kínaiak
Felvásárolják Bordeaux-t a kínaiak

Kastély és szőlőbirtok Dél-Franciaországban: ütős kombinációTegyük fel, hogy van négymillió eurónk és Franciaországba szeretnénk költözni. Nem hangzik rosszul, ugye? Ez esetben a következő dilemmával találjuk szembe magunkat: ennyiért vezetünk egy tisztes, 200 négyzetméter…

Galambok milliókért
Galambok milliókért

A kedvencek sokba kerülnek. Igen sokba. Ott különösen, ahol a pénz nem számít. Igen, Kínára gondolunk. Az elmúlt tavasszal arról írtunk, hogy mintegy 10 millió jüanért, akkor mintegy 300 millió forintért tibeti masztiffot vásárolva új kutyaár-rekordot állított fel. Ázsiában…

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása