Még tengerszint felett nyit a The World
Még tengerszint felett nyit a The World

Reméljük ennél megkapóbb látvány fogadja majd az erre hajózókatEgy lumbágós teve felét sem adta volna már senki azért, hogy valaha is eljön ez a nap, de ez is azt bizonyítja, hogy csodák márpedig vannak. A héten ugyanis hivatalosan is megnyílik a dubaji The World, pontosabban…

Legyen saját szigeted Velencében!
Legyen saját szigeted Velencében!

Velence hangulata egyedi, utánozhatatlan, különleges, történelmi, inspiráló, történetesen pedig életidegen is. Őslakost ennek megfelelően ritkábban látni ott, mint eredeti Gucci táskát az Eiffel-torony környéki pokrócboltokon. A turisták persze még akkor is imádják Velencét,…

A milliárdosok is nyúlhatnak mellé
A milliárdosok is nyúlhatnak mellé

120 hektárnyi lehetőség: túlépítettnek aligha nevezhető a Microsoft társalapító (egyik) szigete Eladósorba került Paul Allen szigete. Ismét. Az Allan Island jelenleg 13,5 millió dollárba, azaz valamivel több mint két és fél milliárd forintba kerül.   Az USA nyugati…

Atlantiszosodik a dubaji The World
Atlantiszosodik a dubaji The World

Mesterséges szigetet építeni egyáltalán nem hangzik könnyűnek és úgy tűnik valóban nem az. Pontosabban olyat nem könnyű, amit néhány évtized, esetleg évszázad után nem búvárruhában és oxigénpalackkal kell megközelíteni. A mesterséges szigetekben különösen erős Dubai…

Megvan a tökéletes sziget!
Megvan a tökéletes sziget!

Szigetet venni több mint jól hangzik, hiszen hol lehetne fesztelenebbül bikinicsík-mentesre barnulni, mint ott, ahol tíz kilométeres körzetben a vidáman ugrándozó delfinek a legfejlettebb emlősök. Téved azonban, aki a zömében erősen B-kategóriás filmekből arra következtet, hogy a…

Összement az úszó sziget
Összement az úszó sziget

A WHY a grandiózus és soha meg nem valósuló projektek iskolapéldája, legalábbis eddigi teljesítménye alapján. Az eredeti koncepció szerint a Wally nevű cég a Hermès-szel közösen készítette volna el a méretei okán jachtnak kevésbé, úszó szigetnek sokkal inkább nevezhető…

Eladó az eladhatatlan dubaji sziget
Eladó az eladhatatlan dubaji sziget

A korlátozottan hozzáférhető és méregdrága holmik adásvételi szerződésében többnyire szokott lenni egy kitétel, amely szerint a vevő nem adhatja el azt harmadik félnek egy bizonyos ideig. A jogásztársadalom azonban nem véletlenül tart ott, ahol, így csak a legritkább esetekben…

Saját paradicsom 24 milliárdért
Saját paradicsom 24 milliárdért

Városokat és szigeteket viszonylag rendszeresen bocsájtanak áruba a világ különböző részein, ám azon túlmenően, hogy igen menő egy ilyet birtokolni, többségük elég lehangoló. A város ugyanis többnyire egy néhány elhagyatott házból álló, a semmi közepén lévő területet,…

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása