Új szuperjachtjával leelőzi az ír hadiflottát Roman Abramovics

A gazdag orosz energiamoguloknak is van gyerekes oldaluk. A különbség csak annyi, hogy sokkal drágább játékokkal szórakoztatják magukat: már nem műanyag modellhajókat tologatnak a szőnyegpadlón, hanem igaziakat rendelnek, elképesztő összegekért. A legnagyobb orosz hajómogul pedig minden bizonnyal Roman Abramovics, aki vagyonát mellesleg egy komplett olajszállító vasúti szerelvény ellopásával alapozta meg annak idején. Abramovics éppen arra vár, hogy elkészüljön végre a világ legnagyobb megajachtja, amit saját magának rendelt, a 166 méteres, 60 milliárd forintos Eclipse. A hajó elvileg már az idén elkészül, ám Abramovics annyira türelmetlen, hogy addig is megvette a világ 19. legnagyobb magánhajóját, a Lunát, hogy szórakoztassa magát.

A 115 méteres hajót tavaly októberben bocsájtották vízre és elképesztő luxust kínál: egyenesen két helikopterleszállót alakítottak ki rajta, a nyitott hátsó fedélzeten pedig fedett és nyitott medence és napozóterasz található. Abramovics flottájának összhossza ezzel kb. az egész ír tengerészet és partiőrség szintjén mozog. Egy ilyen hajót egyébként fenntartani sem aprópénz, egyetlen tankolás kb. 40 millió forint, a világ legmenőbb kikötőiben pedig 600-800 ezer forintba kerül a horgonyzás naponta. Abramovics annak ellenére szórja a pénzt, hogy mostanában már messze nem ő a leggazdagabb orosz, hanem a harmadik helyre csúszott vissza, sőt, egyes vélemények szerint már a negyedik helyen áll. Az első jelenleg Vladimir Lisin 18,8 milliárd dollárral, a második Mikhail Prokhorov (17,85 milliárd), és csak a harmadik Abramovics, 17 milliárddal. Könnyen lehet azonban, hogy mindannyiukon túltesz Vladimir Potanin, aki titokban tartja gazdagságát. Neki is van mit azonban a tejbe aprítania: 568 millió forintot költött két szobájának tapétájára, amivel valószínűleg világrekorder.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr11927463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása