A Dior szem menő?

Sosem értettem azokat, akik egy márka emblémáját tetoválják magukra. Igaz, a Julcsi Marcsi az átlőtt szívben sem sokkal jobb, nem beszélve az álművész nonfiguratív őrületről, de a jelek szerint bőven akad utánpótlás hasonló műfajban, még ha nem is ennyire örök érvényű.

Itt van például a Christian Dior kontaktlencséje, ami bár nem teljesen új dolog, mégis meglehetősen jellegzetes kiegészítő. Színes kontaktlencsét számos más gyártó kínál, a Dior írisznél aranyozott darabja azonban kimondottan emlékezetes szempontaktust eredményez. Erről azonban csak a beavatottak ismernék fel a 20-30 ezer forint között kínált divatlencsét, így a Dior saját monogramját is belevéste. A két hónapig hordható kontaktlencse amúgy normál és luxuskörítéssel is kapható, hogy utóbbi a szebb dobozon túl jelent-e valamit, azt nem árulták el.

Hogy erre kinek van igénye az amerikai rap-sztárokat, esetleg pedig néhány orosz és közel-keleti milliárdost leszámítva? Fogalmam sincs. Ti szeretnétek Dior szemet?

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr162100238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása