Burzsuj pszichó: Na most akkor a pénz boldogít, vagy nem?

A pénz nem boldogít, a pénzen nem lehet boldogságot venni. Ezek szuper közhelyek, csak éppen nehéz velük mit kezdeni. Mert mi a boldogság? Harmónia? Szabadság? Öröm? És mennyi a sok pénz? 10 millió forint? 100 millió? 10 milliárd? De szerencsére vannak szociológusok a világon, akik olyannal is foglalkoznak, mint a boldogságkutatás, aminek az egyik különösen izgalmas területe, hogy vajon mennyiben korrelál a boldogság a vagyonnal. A Gallup intézet irdatlan méretű, 132 országból 136 ezer embert megkérdező kutatásából egészen kerek és elfogadható választ kaphatunk a címben feltett kérdésre.

Szóval a jövedelem nagysága sokkal jobban korrelál a boldogsággal, mint azt korábban feltételezték. Legalábbis a boldogság egy formája. A szociológusok ugyanis kétfajta boldogságot különböztettek meg felmérésükben: az egyik az „élettel való elégedettség”, a másik pedig „az élet élvezete”. A temérdek válaszból az jött ki, hogy az elégedettség érzéséhez nagyon is kell a pénz, a magasabb jövedelműek ugyanis sokkal elégedettebbnek tartották magukat szegényebb társaiknál. „Az emberek Togóban és Dániában is ugyanúgy azt gondolják, hogy a jó élethez kell a pénz és az anyagi jólét” - mondta a Washington Postnak Daniel Kahneman pszichológus professzor, akit ez eléggé meglepett.

Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy a pénz mindent jobbá tesz. A tanulmány megállapította, hogy az érzelmek, az élet élvezete csak minimálisan függ a jövedelem nagyságától. Nevetés, öröm, kapcsolatok, család, barátok – ha ebben mérjük a boldogságot, akkor ehhez aligha van köze a pénznek. Kahneman szerint az egész kutatás legnagyobb tanulsága az, hogy korábban nem gondolták volna, hogy az élet racionális fejjel való értékelése, és a valóságban megélt érzelmi jólét ennyire különállnak egymástól. Ha tehát másokhoz viszonyítjuk magunkat, ott a vagyon, a jövedelem a legfontosabb, de ha a saját belső életünket, belső boldogságunkat nézzük, akkor a pénz már jóval kevésbé számít.

Ehhez hozzátenném azt is, hogy Kopp Mária magatartáskutató professzorasszony szerint a éppen a magyarok azok, akik vágyai és érzelmei a világon a legtávolabb állnak a valóságtól. Egyáltalán nem állunk annyira rosszul gazdaságilag, mint amennyire depressziósak vagyunk, és ezt egy több tízezer mintás 2006-os statisztika mondja. Úgyhogy tessék csak az élet élvezetére koncentrálni, ne pedig folyton máshoz mérni magunkat, főleg ne a világ legfejlettebb szegleteihez, ez ugyanis garantáltan depresszióhoz vezet. Ti mit gondoltok, igaz lehet a kutatás megállapítása?

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr22135897

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Böllenkedés 2010.07.07. 17:28:47

Dobd el a bicskát! Dobd el MOST! ... ne nem én nem... FEKÜDJ A FÖLDRE! *bunyó hangok* - na erre ébredtem ma hajnalban, és mivel előtte este A Bár-ban sörözgettünk, meg default hülyeségeket álmodtam amúgy is, így hirtelen nem is...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása