Eladó a Spanyol lépcső 1, Róma legmenőbb otthona

Kevés ennél menőbb lakcímet tudnék elképzelni: „Róma, Spanyol lépcső tér 1.” Na jó, persze fogalmam sincs, hogy mi az eladó ingatlan pontos címe, de valami ilyesmi, az biztos. A ház ugyanis az Örök Város lüktető központjában, közvetlenül a turisták kedvenc pihenőhelye mellett van, így szinte minden ablakból képeslapra illő kilátás nyílik a Spanyol lépcsőre és a római belvárosra.

Az 1920-as években épült villa megépülése óta Olaszország legbefolyásosabb családjainak tulajdonában volt, sajnos a közvetítő Sotheby’s nem árulja el, hogy most ki az eladó. A ház 540 m2-es, három tágas hálószobát, négy fürdőszobát, könyvtárszobát és számos vendégfogadásra alkalmas, nagyvonalú helyiséget alakítottak ki benne. A legjobb azonban a gyönyörű kis kert, ami a turistáktól zsúfolt hely közelségéhez képest egészen intim. Róma legelegánsabb üzleteinek utcája, a Via Condotti egy köpésre van, ahogy számos menő étterem és szórakozóhely is. Gyönyörű ház, egyedülálló fekvéssel, de sosem tudnék benne élni, ahhoz túlságosan szem előtt van, és nyilván baromi zajos. Elegáns kis boutique-hotelnek azonban pazar lenne.

És hogy mennyibe kerül? Nem árulják ugyan el („price upon request”), de azért trükkösek a fiúk a Sotheby’snél. Az ingatlanok ársorrendben vannak, így lehet következtetni a hozzávetőleges összegre a konkrét ingatlan előtti és utáni árakból. Ez alapján a legmenőbb római cím alatti ház kb. 50 millió dollárba, azaz 10 milliárd forintba kerülhet - ha a logikám nem téves. Egy fél Giacometti "Sétáló ember" szobor, két és fél Várkert Kioszk (Magyarország legdrágább épülete), ha esetleg hasonlítgatni akarunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr272424217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása