Dagobert bácsi lenyomta Gordon Gekkót

Nem tudom ki hogyan van vele, de valahogy még hétévesen, a vasárnap délutáni Walt Disney előtt feküdve sem tudtam irigyelni Dagobert bácsit. Oké, hogy menő lehet szó szerint úszni az aranyban, de az egész szemlélete nem azt sugározta, mennyire jó is milliárdosnak lenni, hanem azt, hogy állandóan félni kell attól, hogy elveszik a pénzünket. Akkor már inkább Balu kapitány, akinek van egy vagány repülője és néha legalább egy csaj is hozzászól. Persze ő nem került fel a Forbes leggazdagabb 15 kitalált karakterének listájára, míg a skót kacsa mindenkit rommá vert.

A Forbes Fictional 15 minden idők legmókásabb gazdaglistája, annak az iskolapéldája, amikor komolyan veszik a komolytalant. Az amerikaiaknak megvan a kellő rutinja ahhoz, hogy jó közelítéssel megbecsüljék, mekkora vagyona lehet olyan emblematikus karaktereknek, mint Richie Rich-nek, Mr. Monopoly-nak, Bruce Wayne-nek, vagy Gordon Gekkónak. Dagobert bácsi pontosan az aranynak köszönheti idei előretörését: mivel a nemzetközi piacon egy év alatt úgy 30 százalékkal ment feljebb a nemesfém ára, ezért az ő vagyona is drasztikusan felértékelődött. 44,1 milliárd dollárjával mellesleg a világ negyedik leggazdagabbja lenne, a Warren Buffett és Bernard Arnault közé ékelődve.

Az első 15 helyezett összes - szigorúan képzeletbeli - vagyona meghaladja a 130 milliárd dollárt, ami 20 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A nagy visszatérők között van Mr. Monopoly a maga 2,6 milliárd dolláros vagyonával, akit sikkasztáson kaptak, ezért tavaly a börtönben ült. Idén megszánták egy “ingyen szabadulhatsz a börtönből” kártyával, miközben a negyedik helyezett, de éppen leszállóágban lévő Richie Rich a social media felé kacsingat. A közepesen vicces leírásoknak persze nincs túl sok értelmük, noha a Forbes már ötödik éve csinálja, ráadásul elismerésre méltó profizmussal. A 15 tagú listából persze sokak neve teljesen ismeretlen, de azért találunk itt elfeledettnek hitt karaktereket is:

1. Scrooge McDuck $44.1 milliárd — Bányászat és kincsvadászat

2. Carlisle Cullen $36.2 milliárd — Befektetések
3. Artemis Fowl II $13.5 milliárd — Rablás, hamisítás és Facebook
4. Richie Rich $9.7 milliárd — Örökség és gyűjtögetés

5. Jed Clampett $9.5 milliárd — Olaj és gáz
6. Tony Stark $9.4 milliárd — Védelem

7. Smaug $8.6 milliárd — Portyázás

8. Bruce Wayne $7.0 milliárd — Örökség és védelem
9. Mr. Monopoly $2.6 milliárd — Ingatlan

10. Arthur Bach $1.8 milliárd — Örökség

11. Jo Bennett $1.2 milliárd — Elektronika és örökség
12. C. Montgomery Burns $1.1 milliárd — Energia

13. Chuck Bass $1.1 milliárd — Ingatlan

14. Gordon Gekko $1.1 milliárd — Befektetések

15. Jeffrey Lebowski $1.0 milliárd — Örökség

De vajon miért nincsenek kitalált milliárdos magyar mesehősök? Ha már a valóságban nem is, legalább fikcióban leigázhatnánk a világot.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr602824950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása