1200 milliárd forintot bukott a válság legnagyobb európai vesztese

Az óriási bukásnak is meg lehet a maga szépsége. Ismerek olyan pesti vállalkozót, aki hetekig magánál hordta bankszámlakivonatát, és mutogatta mindenkinek, hogy majdnem 1,5 milliárd forintot inkasszált magánszámlájáról a bankja, az a rohadék. Hiába, aki ilyet tud, az már valaki! Nála is durvábbat hasalt viszont Sean Quinn, a válság talán legnagyobb európai vesztese, aki a leggazdagabb írből, agresszív bankárból és ingatlancápából hamarosan akár ablakpucoló lehet. Legalább 4 milliárd dolláros, azaz úgy 800 milliárd forintos adósságot halmozott fel a világ egyik legszerencsétlenebb bankjánál, az Anglo Irishnál, pedig korábban még meg akarta venni a bank egy részét.

Quinn szép ívet ír le (szegényként indul, úgy is fejezi be), ha nem talál ki valamit sürgősen: farmer fiaként indult, majd igazi self made manként a maga erejéből szedett össze 1,2 billió forintnyi (6 milliárd dollár) vagyont 2008-ra, amivel a világ 164. leggazdagabb embere lett. Quinn amolyan Donald Trump típusú üzletember, vannak ugyanis gyárai, fuvarozócége, szállodái, foglalkozott biztosítással és be akart szállni a bankvilágba. Ez utóbbi okozta a vesztét. Quinn ott cseszte el, hogy pont az Írországot különösen keményen érintő 2008-as összeomlás idején akarta magát bevásárolni az Anglo Irish Bankba, a lehető legrosszabbul időzítve. Így 28 százalékos tulajdonrésze hirtelen teljesen értéktelen lett, viszont mintegy 4-6 milliárd dollárral tartozik jelenleg a banknak. A történet múlt héttől vált tragikussá Quinnek, amikor az Anglo Irish átvette a cégei tulajdonjogát, amik a hitel fedezetét nyújtották. A legszebb csavar a történetben, hogy az Anglo Irish Bankot az ír adófizetők 43 milliárd dollárjából 2009-ben ráadásul államosították, mielőtt az ingatlanpiac mélyrepülése miatt teljesen összeomlott volna.

Persze azért még nincs minden veszve. Most a bank eladja Quinn minden cégét (mellesleg 4000 embert foglalkoztatott az ír milliárdos), és ha az összeg fedezi a tartozást, akkor az üzletembernek még maradhat is valamije. Ha nem, akkor jön Quinn magánvagyona, hatalmas villája (az alsó képen), autója, a bank tehát mindent visz. Nem akarok rosszmájú lenni, de amennyiben a magyar viszonyokból indulunk ki, 1000 százalék, hogy az utóbbi forgatókönyv fog megvalósulni. A cégeket valószínűleg fillérekért adják majd el, a vagyontárgyak pedig potom pénzért lelnek majd vevőkre az árveréseken.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr812836521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása