Ők a világ legvagyonosabb politikusai

 Nem mind arany, ami fénylik -  vagy a világ vezetőinek mégis?

Nem mindenhol kell vagyonnyilatkozatot tennie a politikusoknak, így az ő esetükben nem feltétlenül könnyű megbecsülni, mekkora vagyonnal is rendelkeznek. Tisztább a kép, ha valaki királyi családból származik, vagy ha a gazdasági életben megszerzett vagyonnal a háta mögött vág neki a poltikai pályának. A német Die Welt online luxusmagazinja annak kapcsán állította össze a világ leggazdagabb politikusainak listáját, hogy nemrég megjelent a hír: Kínában a legfőbb államhatalmi szerv, az Országos Népi Gyűlés 70 leggazdagabb képviselőjének vagyona 2011-ben mintegy 15 százalékkal 90 milliárd (!) dollárra nőtt. Ez pedig nem semmi, hiszen az USA-ban a három hatalmi ágban (törvényhozás, igazságszolgáltatás, végrehajtás) összesen dolgozó 660 politikus mindössze 7,5 milliárd dollárnyi vagyonnal bír.

Abdullah Bin Abdul Aziz csupán 2005-ben került a trónra

A politikusok vagyonát nagyon nehéz megbecsülni, ők az átlagnál is jobban titkolóznak. Nem véletlen, hogy a német magazin is több forrásból dolgozott, de még így is – vagy talán éppen ezért – volt, hogy a vagyon igen jelentős szórást mutatott. A lista élén álló – bár éppen a bizonytalan tényezők miatt nincs rangsor - szaúdi király, Abdullah Bin Abdul Aziz esetében például 21 és 80 milliárd dollár közé esik a vagyonbecslés. A világ ismert olajtartalékának 20 százalékát ellenőrző arab ország uralkodóját 20 milliárd dollárral az autómániás brunei szultánja követi, akinek a hírek szerint világ legnagyobb magán-autógyűjteménye, mintegy 7000 gépjármű áll a garázsaiban, míg a dobogó harmadik fokán New York polgármestere, Michael Bloomberg áll.

Az első közel két tucatba befért még Vlagyimir Putyin orosz államfő (az alsó érték a hivatalos vagyonbevallása), de a világ legmagasabb épületének, a Burzs Kalifának a névadója (Khalifa Bin Zayed Al Nahyan), Olaszország legtovább regnáló miniszterelnöke (Silvio Berlusconi), a leggazdagabb kínai hölgy (Wu Yajun), a lovakért rajongó arab vezető (Mohammed Bin Rashid Al Maktoum), és a legfiatalabb ukrán milliárdos (Kostyantin Zhevago) is. Az állítólag 30 milliárd dollárral rendelkező thai király, Bhumibol Adulyadej pedig azért nem szerepel a listán, mert ő nem vesz közvetlenül részt a politikában.

Kínára visszatérve, szakértők szerint nem csak arról van szó, hogy korrupt politikusok harácsoltak össze jelentős pénzt, de az üzletemberek is szívesen állnak politikusnak. Sokan azt remélik, így megvédhetik az üzleti életben tisztességgel vagy tisztességtelenül megszerzett vagyonukat.

A hazai politikusok esetében pedig ugye a vagyonnyilatkozat sok mindenre jó, csak éppen arra nem, hogy megtudjuk azt, kinek mije van...

 A világ leggazdagabb politikusai

 Név  Ország Cím   Vagyon (milliárd dollár)
 Abdullah Bin abdul Aziz  Szaúd-Arábia  Király  21-80 
 Hassanal Bolkiah  Burnei  Szultán  20 
 Michael Bloomberg  USA  New York polgármestere  18,1 
 Sonia Gandhi  India  Indiai Nemzeti Kongresszus párt elnöke  2-19 
 Khalifa Bin Zayed Al  Nahyan​  Egyesült Arab  Emírségek  Elnök, egyben Abu Dzabi emírje is  18 
 Vladimir Putin  Oroszország  Miniszterelnök  0,2-40 
 Savitri Jindal  India  Parlamenti képviselő  13,2 
 Zong Qinghou  Kína  Országos Népi Gyűlés tagja  10,8 
 Serge Dassault  Franciaország  Szenátor  8 
 Silvio Berlusconi  Olaszország  Parlamenti képviselő   7,8 
 II. Hans-Adam  Liechtenstein  Herceg  4-7,6 
 Wu Yajun  Kína  Országos Népi Gyűlés tagja    6,7 
 Suleiman Kerimov  Oroszország  Parlamenti képviselő  5,5 
 Mohammed Bin Rashid Al  Maktoum  Egyesült Arab  Emírségek  Miniszterelnök  4,5 
 Sebastian Piñer  Chile  Elnök  2,5 
 Lu Guanqiu  Kína  Országos Népi Gyűlés tagja  2,4 
 Andrei Molchanov  Oroszország  Parlamenti képviselő  1,8 
 Kostyantin Zhevago  Ukrajna  Parlamenti képviselő  1,2 
 Asif Ali Zardari  Pakisztán  elnök  1-4 
 Darrell Issa  USA  Képviselő  0,2-0,7 
 Michael McCaul  USA  Képviselő  0,25-0,4
 Jane Harman  USA  Képviselő  0,2-0,3
 John Kerry  USA  Szenátor  0,2-0,3

Forrás: World's Luxury Guide (OpenSecrets.org, Forbes.com, Bloomberg.com, Wikipedia.org, Guardian.co.uk) 

A táblázatban a nevek az angol változat szerinti írásmódot követik.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr824286938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása