Egykor a Lehman családé volt a világ legdrágább irodája

130104lehman7.jpg

A világ legdrágább irodájaként hirdetik, annak ellenére is, hogy nemrég mintegy negyedével mérsékelték a vételárat. Az idén tavasszal még 65 millió dollárért kínált Lehman Art House most csupán 49,9 millió dollárért megvásárolható. Egy ilyen tőkepiaci kuriózumért talán nem is sok 11 milliárd forint...

A ház ugyan nem túl nagy – mindössze 1500 négyzetméter az alapterület, és van még 70 négyzetméter terasz is-, de a környék annál jobb. Az épülettel szemben ott a New York-i The Museum of Modern Art, néhány utcára pedig a Central Park. A Wall Street Journal már májusban úgy írt róla, mint az egy négyzetméterre jutó ár alapján legdrágább irodáról, ez pedig még most, hogy 7 millió forint alá csúszott a négyzetméterár, is igaz.

130104lehman8.jpg

A hatszintes épületet persze nem csak irodának lehet használni, mi több eredetileg sem annak épült az 1899-1900-es években. Az első tulajdonos Emmanuel Lehman fia, Philip Lehman volt - ő második generációs Lehman Brohters, az alapítók Henry, Emmanuel és Mayer Lehman voltak még 1850-ben -, de élt itt Robert Lehman is, aki szintén jó néhány évtizedig vezette a céget.

130104lehman10.jpg

A család mindig is komoly mecénás volt, így ez a ház is számos műalkotásnak volt otthona, innen is a Lehman Art House elnevezés. Érdekesség, hogy 1962-ben egy rövid ideig megnyitották a nagyközönség előtt is a ház kapuit, a kiállításról akkor a The New York Times azt írta, hogy az egyik utolsó nagy magántulajdonban lévő művészeti gyűjtemény a világon. Az akkor 25 dolláros belépő ráadásul nem a családot, hanem az Institute of Fine Arts művészeti egyetemet gazdagította. Robert Lehman végrendeletének megfelelően végül a több mint 3000 alkotásból álló családi gyűjtemény halála után a MoMA tulajdonába került.

130104lehman1.jpg

Az ingatlant 2005-ben a Zimmer Lucas Capital vásárolta meg 13 millió dollárért, majd további sok millió dollárt költött arra, hogy felújítsa és átalakítsa. Jelenleg így van itt szuperbiztonságos szerverszoba - ez jó lehet pánikszobának -, szupergyors hálózat és komoly beléptetőrendszer is. A szakértők szerint kiválóan alkalmas egy 25-30 fős vállalat székhelyének, de "visszaalakítva" nagyszerű családi rezidencia is lehet.

Valóban szépre sikeredett a felújítás:

130104lehman9.jpg

130104lehman4.jpg

130104lehman5.jpg

130104lehman6.jpg

130104lehman3.jpg

130104lehman2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr334999231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása