Itt az első luxus-tengeralattjáró?!

130609migaloo10.jpg

Nem sok idő kell már ahhoz, hogy Portofino vagy St. Tropez kikötőiben a jachtok mellett megjelenjenek a tengeralattjárók. Az eddigi megoldások – a feltuningolt néhány fős, csupán rövid tengeri kirándulásra alkalmas járművek – után végre itt az első burzsujoknak szánt megoldás.

Hát, a jacht már nem menő, ellenben egy saját luxus-tengeralattjáró tényleg nem jön szembe velünk - vagy legalábbis alattunk - minden nap. A jármű ráadásul mindent tud, amit egy mezei "hajó", hiszen a víz felszínén is gond nélkül halad, és van rajta árnyékolt napozóterasz, medence, valamint leszállóhely a helikopternek, amivel több az az, hogy nem gond, ha éppen alámerülni lenne kedvünk a hatszintes vízi járművünkkel.

130609migaloo4.jpg

Az egyelőre csupán az osztrák Motion Code: Blue csapatának tervező asztalán lévő Migaloo névre keresztelt tengeralattjáró méretei egyébként igen impozánsak, hiszen a 115 méteres hosszával simán beférne a Top10 szuperjacht közé. (A cég egyébként már számos hajót tervezett, és felügyelte azok az építését.) A technikai paraméterekről egyelőre nem sokat tudni, de az biztos, hogy a luxusra hegyeztek ki mindent, így állítólag van kétszintes lakosztály, valamint további 8 lakrész a vendégeknek, könyvtár, bár, házimozi és edzőterem is a beltérben. Az előbbiek miatt például az egyik legfontosabb különbség egy hagyományos tengeralattjáróhoz képest, hogy a torony jóval hosszabb és szélesebb, mivel nem csak egy méretesebb társalgónak, de a liftnek is helyet kellett szorítani.

Az indok pedig, hogy miért kellene valakinek egy ilyen alkalmatosság a cég szerint egyértelmű: a privátszféra itt (egészen pontosan a víz alatt) biztosítható a legjobban, a tengeralattjáró ugyanis 240 méteres (!) mélységig tud alámerülni. Az ár mindenesetre még nem ismert, de egy igazán méretes luxusjacht több száz millió eurót kóstál, így valószínűsíthető, hogy ez sem lesz olcsóbb.

Feltehetően, ami a magyaroknak az úszó sziget, az az osztrákoknak a luxus-tengeralattjáró...

A Migaloo (az ausztrál őslakosok nyelvén jelentése fehér fickó) valójában egy albínó púpos, mása néven hosszúszárnyú bálna, amelyet először 1991-ben észleltek Ausztrália keleti partjánál. Azóta többször is feltűnt, és már azt is tudjuk róla, hogy egy felnőtt hím példány.

130609migaloo1.jpg

130609migaloo2.jpg

130609migaloo3.jpg

130609migaloo5.jpg

130609migaloo6.jpg

130609migaloo7.jpg

130609migaloo8.jpg

130609migaloo9.jpg

130609migaloo11.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr325352213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása