Átadták az idei sajt Oscar-díjat!

130818cheese2.jpg

A sajt jó, a sajt szép, a sajt finom, de sajt és sajt között óriási különbség van. Éppen ezért nem árt, ha van némi iránymutatás. Ez a lámpás lenne a sötétségben az International Cheese Awards, amelyet július végén immár a 116. alkalommal adtak át. A mezőny ezúttal is igen erős volt, hiszen 27 ország mintegy 4300 terméke versengett az elsőségért.

A sajtverseny igen komoly megmérettetés, a termelők készülnek is rá rendesen. Így tett Long Clawson Dairy, akinek sajtüzeme Leicestershire-ben állította elő az idei legjobbat, amely ezúttal egy kéksajt lett. A Supreme Champion díj birtokosa a tehéntejből készülő, közepesen erős Claxstone Smooth Blue ízvilága a szakértők szerint kiegyensúlyozott, krémes és lágy. Itt ugyan második hely nem volt, de említést érdemel még a Reserve Supreme Champion kategória, ahol az Arrigoni sajtüzemből kikerülő Extra Creamy Gorgonzola lett a legjobb a szakértő zsűri szerint.

130818cheese1.jpg

Egyébként 283 kategóriában hirdettek győztest, egészen pontosan osztottak ki arany, ezüst és bronz elismerést. Nem véletlen, hogy 190 bírálónak kellett végig kóstolni a teljes palettát.  A legtöbb aranyat a brit Belton Cheese nyerte, így ha ilyen terméket választunk biztosan nem nyúlunk mellé.

Ne feledjük, a jó sajt lényegében olyan, mint a pénz. Egy-egy tömb parmezánt Olaszországban pedig még a bankok is simán befogadnak fedezetként...

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr635465713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása