Csodaszép órák és jacht a Shelby GT500-ból - Burzsuj á la carte

04balc1_1.jpg

  • Két csodaszép órát is bemutatott a napokban régi nagy kedvencünk, a Nomos. A Lambda (bal oldalon) 18 karátos fehér, vagy roséarany tokban kérhető, szerkezete pedig 84 órás járástartalékkal bír. A Lux (jobbra) egészen más stílusú, mégis hamisíthatatlanul Nomos, az arany tokot és a 84 órás járástartalékot pedig ebből sem spórolták ki a németek. Az új modellek egyedüli szépséghibái az áruk: a márka modelljeit eredetileg - többek között - visszafogott, 1-2 ezer euró közti áruk tette vonzóvá, az újdonságokért viszont legkevesebb 12 800, illetve 14 800 eurót (3,8, valamint 4,4 millió forintot) kell fizetni. A száz darabban limitált szériák mellett a későbbiekben reméljük befutnak majd a hasonló megjelenésű, de jóval elérhetőbb árú modellek is.

  • Berlinben nyitott új, kizárólag kiegészítőket áruló üzletet a Marc Jacobs. Az új bolt a Galeries Lafayette Berlinben található és természetesen a megfizethetőbb árú Marc by Marc Jabobs vonal is elérhető itt.

  • Pár éven belül nem a Louis Vuittonból fog élni az LVMH konszern. Bár ez a mondat így jelenleg sem állja meg a helyét, az elemzők arra számítanak, hogy a többek között a Le Bon Marché-t és a Sephorát is magában foglaló, tavaly 28 százalékot teljesítő Selective Retailing részleg adja majd a konszern legnagyobb bevételét 2018-tól.

04balc2.jpg

  • Formatervezőkért - a Nomoshoz hasonlóan - a Bang & Olufsennek sem kell messzire mennie, aki a napokban rögtön három új hangsugárzót is bemutattak. A Beolab 17, 18 és 19 szériák legnagyobb újdonsága a vezeték nélküliség, ami a high-end műfajban még nem különösebben elterjedt, sőt. A dánok most azt állítják, hogy a hifisták által gyakran piedesztálra emelt kábelek hiánya semmiben nem rontja a hangzás élményét, ellenben ezek nélkül remekül lehet pakolgatni a hangfalakat lakásban. Ha pedig a Beolab 18 csak feleolyan jól is szól, amennyire kinéz, már megéri a 4790 eurós (kb. 1,4 millió forintos) árát.

  • Múlt héten nyitotta meg 24., kizárólag órákat árusító üzletét az Hermès. A legutóbbi Sanghajban, az IAPM bevásárlóközpontban kapott helyet, a korábbi 23-ból pedig Ázsia mellett Európába és az Egyesült Államokba is jutott.

04balc3.jpg

  • Autót tervez a jachtépítőként ismert Strand Craft. A modell alapjait a Ford Mustang Shelby GT500 adja, amiből egy háromajtós, lassan ereszkedő tetővonalú modellt csinálnak. A tervek szerint mindössze egyetlen példányban elkészülő autót ugyanaz az 5,8 literes kompresszoros V8-as hajtja, mint a szériaváltozatot, ellenben itt 850 lóerőt hoznak ki belőle, ami 188-cal több, mint az eredetiben. Apró érdekesség, hogy a gyári, 662 lóerős Shelby GT500 jelenleg újonnan 54 800 dollárba, azaz 12,1 millió forintba kerül. A Recaro ülések és az 1000 wattos hifi szériában jár majd hozzá.

04balc4.jpg

  • November 26-án mutatja be idei karácsonyfáját a Dolce & Gabbana. A fáról jelenleg annyit lehet tudni, hogy 6,8 méter magas lesz és a londoni Claridge Hotelben lesz látható.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr355613818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása