Samsung Note 4: a nagy az új kicsi

GALAXY_NOTE4_009_k.jpg

Idén végre eldőlt, milyen evolúciós irány felé mennek tovább az okostelefonok, amit röviden úgy is megfogalmazhatnánk, hogy a nagy az új kicsi. Az apró mobilok világát az okostelefonok megjelenése döntötte meg, melyeknek szüksége volt legalább egy viszonylag nagyméretű kijelzőre ahhoz, hogy kezelni lehessen őket. Ezután évekig tartott a dilemma, miszerint maradjanak-e a kezünkben és a zsebünkben kényelmesen elférő 3,5-4 colos kijelzővel szerelt darabok, vagy ekkora felület egyszerűen már nem elég azokhoz a képességekhez, melyekkel a fejlettebb modellek bírnak. Amikor viszont már szinte az összes gyártónál lehet kapni 5,5 colos vagy még nagyobb telefont, akkor tényleg eldőlt a kérdés: a nagy tudás mellé nagy kijelző dukál!

Group Main 001.jpg

A Samsung erre már sokkal hamarabb rájött. A Note sorozatot három évvel ezelőtt mutatták be, 5,3 colos kijelzőjével pedig akkoriban elképesztően nagynak tűnt. A Note 4 már ennél is nagyobb, 5,7 colos lett, a nadrágzseb helyett így sokkal jobb – és elegánsabb – helyen van egy zakó belső zsebében, vagy egy női táskában. A kijelzőnek szerencsére nem csak a mérete elképesztő: nem kevesebb mint 1440 x 2560 pixelt zsúfoltak ide össze, ami pazar képet eredményez. Egy ilyen kijelző már nem csak arra tökéletes, hogy segítségével pótolni tudjuk lemaradásunkat kedvenc sorozatunkból egy transzatlanti járaton, de arra is, hogy jegyzetelhessünk rajta.

IMG_5822[1].jpg

A jegyzetelést itt szó szerint kell érteni. A virtuális billentyűzeten való, valljuk be kissé béna pötyögésnél nagyságrenddel elegánsabb megoldást kínál a Note 4, olyat, amire egy megbeszélésen minden menedzser felkapja a fejét. Az S Tollnak hála egy klasszikus jegyzettömbbé alakul a Note 4, amire már csak a kijelző pontossága és mérete okán is könnyű írni. Ha mindez csak annyi előnnyel szolgálna a papírcetlikre írt jegyzetekhez képest, hogy nem hagyjuk el, már akkor megérné a beruházást, szerencsére viszont a Samsung fejlesztői alaposan átgondolták, mi mindent hozhatnak ki a kézzel írt jegyzetelésből. Kimondottan hasznos funkció, hogy az S Toll előhúzásakor felbukkan egy gyorsfunkció ablak a kijelzőn, amin keresztül egy érintésre előttünk is van egy virtuális papír és már írhatjuk is a gondolatainkat, vagy a felmerülő ötleteket egy megbeszélésen. A kézzel írás lehetősége nem csak üzleti felhasználásban jöhet jól: a Samsung mérnökei receptsablonokat, mi több még képeslapokat is elrejtettek a Note 4-ben, hiszen egy kézzel írt üzenetnél nincs személyesebb – még ha az történetesen virtuálisan is érkezik.

A papíron jegyzetelés további hátránya, hogy nemigen csatolható hozzá semmi, egy hangfájlt, pár fotót, esetleg videót pedig egyre gyakrabban hozzátennénk. Erre találta ki a Samsung a Snap Note funkciót, míg a különféle tartalmak összegyűjtésére a Smart Select szolgál. Utóbbin keresztül egy mozdulattal meg is oszthatjuk az összegyűjtött tartalmunkat az adott illetékesekkel. Apróság, a mindennapokban mégis elképesztően hasznos beállítás az, ami szól, ha az S Toll nélkül tennénk el a Note-ot.

A Samsung Note 4-nek a kényelem és az időspórolás a két legnagyobb előnye a mindennapokban. Amellett, hogy mindent, de tényleg mindent tud, amit ma egy felsőkategóriás okostelefontól elvárunk, fejlett és átgondolt jegyzetelési lehetőségeivel kényelmesebbé teszi az életet, egy üzletemberét éppúgy, mint egy diákét, egy újságíróéról nem is beszélve. Ennél fontosabb dolgot pedig ma nem várhatunk el egy telefontól.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr556887173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása