Személyre szabott színező 8 millióért és Alexandra album 3,9 millióért (Frissítés Pécsről!)

170729book1.jpg

Ha valaki nem tudta volna, a felnőtt kifestőkönyv menő! Természetesen elfogadjuk, hogy a gyermekkor visszacsempészése tényleg megnyugtat és oldja a stresszt, de hiába találkoztunk vele mi is egyre többször, egészen mostanáig szkeptikusak voltunk. Itt van viszont egy 23 900 fontos, azaz 8,1 millió forintos egyedi példány, ami ár alapján mindent visz.

A The Bespoke Colouring Book magas árához ráadásul mindössze a 10 lap (plusz a címlap) társul, igaz, ezeket Ian Beck, a neves brit illusztrátor készíti, méghozzá a könyv tulajdonosának életéből vett személyes élményei alapján. (Ezen felül természetesen van bőr és 24 karátos arany.) Ian Beck neve esetleg onnan lehet ismerős, hogy az általa illusztrált könyvekből több mint egymillió darab talált eddig gazdára, de számos zenei album borítóján is dolgozott, többek között Elton John Goodbye Yellow Brick Road nagylemezén is. Talán elsőre nem látszik, de a kötészetet is komolyan vették, erről a Masters Bookbinding cég gondoskodik, akik a brit királynőnek és az Aston Martin részére is dolgoztak már. A megrendeléskor az ár 75 százalékát kell kifizetni.

A legdrágább magyar nyelvű újkönyv minden bizonnyal az Alexandra Kiadó gondozásában megjelenő "A Sixtus kápolna". A történet központi szereplője az egykoron Matyi Dezső által vezetett cég igazi burzsuj kötetet – pontosabban köteteket – dobott tavaly a piacra. A Kiadótól kapott tájékoztatás szerint ők könyvkiadóként a jövőben is működnek majd, mondjuk az Alexandra körüli botrány miatt ezzel a névvel nem lesz könnyű...

A 1999 darab limitált művészeti album (3*254 oldalon) a Sixtus-kápolna műalkotásait mutatja be három kötetben mindössze 12 500 euróért, ebből elvben 100 darab magyar nyelven készült. A visszautasíthatatlan ajánlat szerint ezért elővételben elég volt mindössze 2,9 millió forintot fizetni - az előleg itt csak 50 százalék volt -, ami nem is rossz üzlet elsőre, hiszen most már 3,9 millió forintos árcédula került a kiadványra.

170729book7.jpg

 De mit is kapunk itthon ennyi pénzért?

  • A kápolnában található összes mű reprodukcióját 1:1 méretarányú képeken
  • Ígéretet, hogy aki 2016. szeptember 30-ig megrendeli a kiadványt, bekerül a művészeti album tulajdonosainak névsorába, amely a kötetben is elhelyezésre kerül
  • Exkluzív, nyitvatartási időn kívüli csoportos látogatáson való részvételt a Sixtus-kápolnában a Vatikáni Múzeum szakértőinek tárlatvezetésével két fő részére, repülővel és szállással együtt

 

A megrendelés a könyv saját weboldalán adható le. Itt még a sorszámozott példányt is ki lehet választani, így onnan azt is tudhatjuk, hogy a magyar nyelvű darabok 801-től 900-ig tartanak, ezekből eladtak 7 darabot - azaz ennyiért elvileg kifizették az előleget - és lefoglaltak 7 darabot. A cégtől kapott információ szerint azonban már nem is 7, hanem 11 példány kelt el a kötetből.

A Magyar Idők májusi cikke szerint a Cappella Sistina, a Scripta Maneant művészeti kiadó grafikai igazgatója idén februárban azt nyilatkozta, hogy az 1999 darab kötöttet valóban kinyomtak. (Ezt az Alexandra Kiadó nekünk is megerősítette, hangsúlyozva, hogy ez technikailag sem lehetne másképp.) Az album egyébként náluk is kapható, és 901-1000 közötti sorszámmal árulják az olasz példányokat - igen, nekik is 100 darab jutott olasz nyelvben -, és ebből 22 darab már el is kelt, míg 12 darabot lefoglaltak.

A magyar nyelvű kiadás a kiadó szerint tehát rendben van. A napilap szerint két cég - az Alexandra-sztoriban az ellenlábas fél vállalkozásai - feljelentést tett az ügyben, mert az 1,45 millió forintos előleget ugyan kifizették, de végszámlát nem kaptak. Matyi Dezső viszont a sajtón keresztül az üzente, fizessék ki a fennmaradó összeget, és egy héten belül kapják is az albumot. Ezt ugyanakkor a Kiadó szerint a mai napig még nem tették meg, ha viszont fizetnek, ők is megkapják a köteteket.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr5912699589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása