Vegyen amerikai kisvárost kevesebb mint 100 millióért!

Egy saját sziget minden kétséget kizáróan burzsujság a javából, sokan azonban úgy vélik, egy tengerből kiemelkedő földdarabon tanyázni nem éppen az izgalmak tetőfoka. Persze akad olyan, aki éppen a nyugalom ilyen szintjére vágyik, a legtöbben azonban kis idő múlva halálra unják magukat. Ők jobb esetben beismerik a blamát és túladnak a szigeten, rosszabb esetben pedig megtartják azt és továbbra is ott passziánszoznak a hosszú későnyári délutánokon. Akad azonban hasonlóan menő, ám lényegesen eseménydúsabb ingatlanválasztás is, mégpedig a városvásárlás.

Ilyet viszonylag ritkán hirdetnek, ráadásul szinte kizárólag az Egyesült Államokban, így résen kell lennie annak, aki egy komplett várost vásárolna magának. Az áruba bocsájtottak egy része ráadásul nem is igazán kecsegtető, hiszen amíg egy sziget úgy is tökéletesen vonzó, ha az óceán közepén van és konkrétan semmi nincs rajta, addig egy város a semmi szélén, három lakóházzal, egy romos motellel és egy benzinkúttal nem éppen a vágyak tárgya. Ezúttal viszont egészen kecsegtető ajánlat került fel az eBay-re: a Washington keleti részében, 16 hektáron fekvő Wauconda ugyan valóban egy kisváros, ám egyrészt szép helyen, másrészt jó állapotban van.

Az eladás oka a hirdetés szerint az, hogy a jelenlegi tulajdonos már nem kíván vele foglalkozni és nyugdíjba szeretne menni, habár úgy tűnik, nem rossz bevétele van belőle. A szolgáltató helységek, mint az étterem, vagy a benzinkút állandó bérlővel bír, melyekből havi közel háromezer dollár bevétel származik. A városhoz tartozik még egy négyhektáros farm is, melyen egy négy hálószobás ház áll. Az eladó amúgy már 2008-ban is próbált megszabadulni városától, az általa kért 1,1 millió dollárért azonban nem kellett senkinek, így most más úton próbálkozik. Az árverés április 2-án ér véget, jelenleg pedig 370 000 dollárnál (kb. 73 millió Ft) tart a licit.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr411877016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása