Albérleti díj: 12 millió forint/hó

Hosszú távra kiadó egy frissen felújított belvárosi lakás. Az ingatlan tágas terekkel és pazar kilátással bír, konyhája jól felszerelt, nappalijában pedig kandalló is található. A főbérlő a Gucci dinasztia. A bérleti díj? 60 ezer dollár, vagyis 12 millió forint havonta. És minimum egy évre ki kell venni.

A világ talán legdrágább albérlete mellett persze szólnak további érvek: egyrészt esetében a “belváros” Manhattan közepét, azon belül is az Olympic Towert jelenti, ahol az 50. és az 51. szintet foglalja el a hét hálószobás lakás. A kilátás ennélfogva lenyűgöző: vacsorázás közben gyönyörködhetünk a New York Harbor fényeiben, reggel pedig az Empire State Building felett kel fel a nap. A bebútorozatlan penthouse-ba való feljutáshoz pedig a liftre sem kell soha várni, mivel nem egy, de két saját felvonó is jár hozzá.

Az ingatlant még a márka tizenöt éve elhunyt egykori feje, Maurizio Gucci vásárolta az 1970-es években, a jelenleg pedig két lánya, Alessandra és Allegra birtokolja. Mivel azonban ők Svájcban élnek, ezért nemigen használják ki a remek adottságú lakást, bár karácsonyozni gyakran hazajártak. Eladni nem szeretnék, mivel bevallásuk szerint a penthouse a családi vagyon része, ezért döntöttek inkább a kiadás mellett. Hölgyeim, uraim, csak egyesével, ha kérhetném!

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr861961226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása