A csinovnyikok is megvesznek a kaviárautomatáért

Meghökkentő jelenségről számoltak be a vezető orosz újságok a moszkvai polgármesteri hivatal kulisszái mögül. Az elmúlt hetekben ugyanis kanyargó sor alakult ki egy nemrég az előtérben felállított piros automata előtt. Az elsőre üdítő-, másodikra csokiautomatának tűnő szerkezet népszerűsége alapján akár egykori szovjet államtitok-automata is lehetne, valójában azonban a világ első kaviárautomatáját tisztelhetjük személyében.

Nem tudni, kinek a fejéből pattant ki a zseniális ötlet, a kormányzati épületekre való koncentrálásból azonban egy politikai szereplőre tippelnénk. A kaviárt kis üvegben szervírozza a gép, a tartalom minőségének függvényében bő ezer forinttól egészen ötezerig fizethetnek érte az államigazgatás ínyencei. A hírek szerint már 33 kaviárautomata van szolgálatban a minisztériumokban és más kormányzati épületekben, néhány héten belül pedig a Dumában is elhelyeznek néhányat. A polgármesteri hivatalban lévő kaviárautomata már bonyodalmat is okozott: múlt pénteken ugyanis már nem birta a nagy terhelést és bemondta az unalmast, ami a hírek szerint komoly elégedetlenkedést váltott ki az épületben. Az mindenesetre biztos, hogy a kaviárautomatának több értelme van, mint az aranyat adó ATM-nek, ezt a meccset tehát az oroszok nyerték az arabok ellen.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr182027714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása