A sok tavaszi/nyári férfikollekció végignézése után üdítően más az a hangnem, amivel a brit Alfred Dunhill szólítja meg vásárlóit. A Dunhill elsősorban a kifinomult ízlésű világfikra, oxfordi „jó tanuló-jó sportoló” mintadiákokra tervez ruhákat, illetve az apjukra, akiknek fontos a hagyományos, mégis nagyvilági, makulátlan brit elegancia. Így aztán a kampányban nem néhány androgün ugrál világfájdalmas képpel a tavaszi mezőben félelmetesen jól kitalált és megvalósított fotókon, szó sincs ilyesmiről. Ehelyett három, a maga területén nagyot alkotó férfit – Charlie Siem hegedűművészt, Harland Miller írót, Sir David Frost tévést, újságírót és producert – szólaltattak meg videókon, és készítettek róluk fekete-fehér, egyszerű, de elegáns fotókat, amiken tetőtől talpig Dunhillben parádéznak.

Nekem nagyon meggyőző ez a kampány. A fenébe is, miért is ne nézhetne ki úgy egy író, mint Harland Miller? Oké, más világ volt a szocializmus, mikor Kertész Imre még a szakadt, állandóan kifőzde-szagú, pecsétes ballonkabátjában házalt az irodalmi folyóiratoknál, a zseniális Eörsi István pedig mindenhová húzta magával a Klauzál téri kóser borozóban felszedett jellegzetes illatcsíkot (persze a nők így is - vagy éppen pont így – imádták). Ma viszont már egy magyar író is nézhet ki úgy, mint Miller, nincs kifogás. Zárójel bezárva, a lényeg, hogy a Voice kampány rendhagyó arcai férfiasságot, intelligenciát és erőt sugároznak, őszinték és hitelesek. Nekem bejött. Irány London.