Gyémánt manikűr tízmillióért

Az jutott eszembe, milyen rettenetesen kínos lehet idegeskedni és körmöt rágni, ha valaki volt olyan hülye, hogy egy vagyont költött körmeire. A vagyont ráadásul lehet szó szerint is érteni. A Cherish...ME úgy gondolta, hogy akár egy kisebb garzon árát is el lehet kérni egy jó manikürért. A hölgyek ráadásul ez utóbbi esetben talán jobban vigyáznak majd, nehogy letörjön a körmük, hiszen a képen látható körömdíszítés 51 ezer dollárba, valamivel több mint 9,5 millió forintba kerül. Szörnyű lehet vele iPhone-ozni, elég egy hevesebb mozdulat az Angry Birdsben, és már ott is a karc a telefon amúgy karcolhatatlan zafírüvegén.

A Cherish...ME egyébként igen diszkrét, bejelentkezni egy elég egyszerű (mondjuk ki, félelmetesen gagyi) honlapon lehet (ennek igen fapados kinézete alapján a marketing költségek nem épültek be az árba, lévén ilyen eddig nem lehetett), aminek állítása szerint bárhol meglátogat minket a cég manikűrőse és néhány biztonsági őr. Az utóbbiakra azért van szükség, mert ugye 10 karátnyi gyémántról is szó van. A kép alapján viszonylag még diszkrétre is sikeredett a végeredmény, legalábbis nem 10 centiméteres műkörmökről van szó, így legalább a hétköznapokat nem akadályozza. Öröm lehet vele a mosogatás.

Ja, és ez nem áprilisi tréfa. Ha megvan az első magyar hölgy, aki megrendelte, feltétlenül írjon!

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr792790434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása