Nincs szombati reggelim Sarki Fűszeres-féle quiche nélkül (a képen nem az van, a félreértések elkerülése végett)

A mediterrán életvitel lényegesen humánusabb és eredendően jobban passzol az emberi alaptermészethez, mint a közép-kelet európai. Arrafelé sokkal többször eljárnak otthonról az emberek a munkán kívül is, míg itthon szinte csak a meló van meg a tévé (szociológia tankönyvemből még rémlik, hogy Európában a magyarok dolgoznak a legtöbbet, és mi töltjük el a lehető legegyhangúbban a szabadidőnket). Ezzel nyilván nem mondok újat, de a déli államokban (bár igazából mondhatnám akár Berlint vagy Párizst is) sokan reggeliznek valahol (akár állva, mint az olaszok), a laza ebédet egy bisztróban ejtik meg, majd este irány egy tapas- vagy borbár.

Az utóbbi időben egyre inkább eszerint kezdek élni magam is, de sajnos nem valami szirupos mediterrán romantikából vagy ilyesmi, a francokat. Annyit dolgozom, hogy nincs időm reggelizni otthon, a vacsora pedig rendszeresen valahol a városban ér, ezért egyre kevesebbszer eszem otthon. Ja, és bevásárolni sincs időm. Volt hát időm feltérképezni a helyeket, kulináris szempontból jelenleg így néz ki egy hibátlan nap: reggeli a Sarki Fűszeresben Újlipóciában, laza ebéd a Királyi Pál utcai Borssóban, pár falat és egy kis bor a Bazilika előtti DiVinóban.

Egy ráérős, laza reggelim a Sarkiban

A kedvencek listája persze aránylag gyorsan változik, kivétel a Sarki Fűszeres, aminek profán oka van: ott lakom, reggelizni pedig csak a közelben esik jól, egy croissant-ért, ha rohanok, nem utaznám át a fél várost. A Sarki egy hibátlan hely, egy baja van, hogy mindig tele van, és a belső rész annyira kicsi, hogy télen kb. 6 ülőhely van összesen. Persze ez is a bája része. Viszont tökéletes sajtjaik, sonkáik vannak, házi lekvár a világ végéről, levendulaszörp, rengeteg fűszer, és mindig akad valami apróság, egy kis újdonság, ami miatt érdemes odanézni.

A croissant elképesztően jó, de résen kell lenni, mert nagyon hamar elfogy. De kedvencem a quiche, a francia húsos pite, mely nélkül mostanság már elképzelhetetlen lenne a szombat délelőttöm (quiche csak szombaton van). Ja és persze a borok. Apró magyar kézműves borászatoktól is vannak remek tételek, a múltkor pedig ott vettem nászajándékba egy bort Francis Ford Coppola pincészetéből, az igazi burzsujok pedig akár Mondavit is vehetnek. A Sarki nem olyan rég nyílt, de minden megvan benne, ami Újlipócia esszenciája. Hibátlan hely.

Július 17-ig vannak a csokis fogások

A Borssó viszonylag friss felfedezett. Magyar-francia fúziós konyhája van, a hangulata is félig párizsias, félig pesties. Most nem a szokásos ebéd menüt ajánlom nektek, hanem valami sokkal extrábbat: július 17-ig ugyanis a Rózsavölgyi Csokoládéval közös ételeik vannak. Na most ilyen kajákat nem mindennap ehet az ember. A pannacotta salátakrémes mille feille­el, csokoládéba mártott olívabogyóval még hagyján. De a libamájas dobostorta, ahol a tésztarétegeket csokoládérétegek helyettesítették, már kiverte nálam a biztosítékot, pozitív értelemben. Tudom, elsőre a 87 százalék kakaótartalmú Trincheras nehezen jön össze a libamájjal, de ez egy nagyon harmonikus, nagyon különleges fogás volt, igazi maradandó gasztronómiai élmény, látszik, hogy a séf hetekig tesztelgette az arányokat, mire kiegyensúlyozta. Viszont elképesztően, zsongítóan tömény, még jó, hogy viszonylag kis szeletet adnak belőle, így jut hely más fogásoknak is. Van azért itt más csokis kaja is, kakaóvajjal készült hollandi mártással kínált sült csuka (nem rossz, de meg sem közelíti a libamájas tortát) és csokoládégömb, azok is megérnek egy próbát.

Az istenkirály libamájas dobostorta a Borssóban.

Végül ha este van, ahányszor csak lehet, irány a DiVino, mely májusban nyílt. Olyan ez a hely, mintha Barcelonában lennénk, csak a sós levegő hiányzik. Viszonylag kevés pénzből ennyire hihetetlenül laza, nagyvilági, minden ízében tökéletesen kigondolt enteriőrt csak nagyon kevesen tudnak itthon megvalósítani. Nincs túljátszva, és minden borhoz kapcsolódó modorosságot nélkülöz a hely. Jól csúszik a hűs Ivanka Beton pulton a Gere Andrea Frici! rosé habzóbor vagy Miklós Csabi Grund Selection chardonnay-ja (ami annak ellenére nagyon jó, hogy 2010-es), nálam most amúgy is ezek a nyári slágerek.

A DiVino egyébként a fiatal borászokra koncentrál, a juniboros Gere Andreával, Takler Andrással, ifj. Szepsy Istvánnal, ifj. Figula Mihállyal (és még folytathatnám a sort) rendszeresen össze lehet futni a helyen, a Balaton Sound DiVino bódéjánál például Miklós Csabi csapatta a pult mögött. A kaja egyszerű, de rendben van, a tulajdonosoké a Tigris is, ez azért elég jó (nagyon jó) ajánlólevél. Egyébként találkozóhelynek is remek a Szent István Bazilika melletti borbár, hiszen szinte minden értelmes szórakozóhely, ahová érdemes továbbmenni, egy köpésre van.

Egy péntek este a DiVino bejáratából. Tiszta Róma, nem?