17 éve a kijevi divatélet nagyasszonya, valamit nagyon tudhat

Nem is olyan nagyon rég, még újságíró voltam, mikor együtt kávéztam (fenéket, ő fröccsözött) egy volt szovjet diplomatával egy óbudai kiskocsmában, aki ukrán gazdasági témákról világosított fel (vagy inkább bizonytalanított el). A cikkemben szinte semmit sem segített, viszont remek sztorikat mesélt. Az egyik történet arról szólt, hogyan ebédelt pár héttel korábban az egyik ukrán miniszterelnök-helyettessel egy negyedik emeleti étteremben a Kormányhivatal épülete mellett, Juliska (így hívta Timosenkót) kedvenc „plázájában”. Olyan érzékletesen írta le a helyet, hogy akkoriban utánanéztem, és rájöttem, hogy ez csakis a Sanahunt lehetett. A Sanahunt olyan luxusüzlet, amilyen soha nem lesz Budapesten, hamarosan megnyíló Il Bacio di Stile ide vagy oda.

A 4 emeletes, 19. századi saroképületben kialakított 7000 négyzetméteres üzlet nagyvonalú és pompázatos, miközben európai értelemben is ízléses tudott maradni. Már akkor is akartam róla írni a Burzsujra, nemrég pedig a The New York Timesban olvastam az áruházról és bizony van mögötte sztori. A párját ritkítóan elegáns és elképesztően nyereséges kijevi luxusáruház sikeréhez ugyanis egy olyan nőre volt szükség, mint Okszána Moroz-Hunt, aki butikosból Kijev valóságos high fashion messiásává vált.

Julia Timosenko kedvenc plázája a Sanahunt volt

Egyáltalán nem volt belekódolva a rendszerbe, hogy egy ilyen figura kitermelődjön Kijevben a rendszerváltás után, hozzá hasonlók egyébként voltak Budapesten is. A ’90-es években nálunk is voltak városszerte ismert butikosok, sokan tudták, hogy a Hegyalja úton Zegna öltönyöket lehetett kapni, és akinek igénye volt rá, tudta, hogy melyik budai villa pincéjében sorakoznak az Armani öltönyök és a Valentino pulóverek. Hiába fonódott azonban össze a sorsuk mindenféle gengszterekkel, valahogy egyikük sem tudta kinőni magát, és nem volt képes a helyi divatélet olyan karakteres figurája lenni, mint Ukrajnában Okszána Moroz-Hunt.

Okszánáé tipikus sötét tónusú kelet-európai mese: a jó ég tudja mit csinált a rendszerváltás előtt, és honnan lett pénze, az élete valahogy onnantól publikus, hogy 1994-ben talpig Chanelben beállított Azzedine Alaïa showroomjába Párizsban, mert a cipőit akarta árulni Kijevben. Olyan meglepetést okozott ezzel, mintha egy földönkívüli állított volna be. Ukrajnában akkoriban ugyanis havonta 100 százalék volt az infláció, a gazdasági tevékenységek több mint fele zajlott feketén és a pénz annyira értéktelen volt, hogy az egyik ukrán üzemben wc-papírt gyártottak a bankjegyekből. Mindent elmond arról, mennyire szürreális is volt akkoriban ez a megkeresés, hogy a dolgozók első, kissé modortalan kérdése az volt, hogy az az óra ott a csuklóján egy valódi Rolex-e.

Az üzlet viszont megköttetett, Moroz-Hunt belvárosi boltjának a neve Vogue lett, és rögtön egy speciális biztonsági osztagot rendelt hozzá, hogy őrizzék a kis boltot. A golyóálló mellényes donyecki srácok puskával őrizték az üzletet, mert abban a pillanatban Ukrajnában bármit elloptak, amit csak lehetett. Ennek a boltnak volt híre, a vásárláshoz csokoládé, pezsgő és hibátlan kiszolgálás járt a feltörekvő elit feleségeinek és szeretőinek. A Vogue aztán időközben Sanahunt multibrand üzletté vált, ahol minden kapható a Versacétől az örvös tatu bundáig. Most éppen terjeszkedik, hamarosan Odesszában, a Fekete-tenger partján nyílik a második Sanahunt áruház.

Több mint 100 luxusmárka termékeit lehet megvenni a kijevi luxusüzletben

Az üzlet marketingese egy ideig a moszkvai Vogue magazintól érkező Philip Vlasov volt, aki a New York Timesnak azt mesélte, hogy Kijev most olyan, mint Moszkva volt a ’90-es években. Moszkvában most kevesebbet költenek még a gazdagok is, de Kijevben még mindig erős a nyomás, ki kell mutatnia valakinek, hogy nagy ember. Így aztán piszok jól megy a 7000 négyzetméteres luxusüzlet, ahol több mint 100 márka termékei közül lehet választani. A csupaüveg beltér monokróm színvilágú, a falakon pedig egyedülálló módon néhol kortárs festmények lógnak. Monoz-Hunt igazi divatmessiásnak tartja magát: missziója, hogy formálja az ízlést, mert szerinte az ukránok pocsékul öltöznek, még a gazdagok is. Éppen ezért néha rendel a Kijevben nehezen eladható márkáktól is -mint például Alexander Wangtól vagy Joseph Altuzarrától -, az olyan, Kelet-Európában hagyományosan népszerű márkák darabjai mellé, mint a Versace vagy a Dolce & Gabbana. Ahogy Moroz-Hunt fogalmaz, sok márkából csak azért vásárol a boltba, hogy az ügyfelei egyáltalán tudják, hogy ezek léteznek.

Okszana Moroz-Hunt magánélete körül sok a titok, a misztikumot ő maga is gerjeszti maga körül az ukrán sajtó hathatós segítségével. Volt férje, Alexander Hunt nem volt egyszerű figura, ült börtönben, kitiltották Ukrajnából, többször fenyegette Okszánát, és el akarta rabolni gyereküket Cannes-ból. Szóval a szokásos kelet-európai sztori pereskedéssel, erőszakkal, és csúnya, de Moroz-Hunt számára szerencsés véggel, Hunt ugyanis 3 éve szívrohamot kapott. Senkinek halvány fogalma sincs arról, hogy a legburzsujabb butikosnőnek pontosan mennyi pénze is van, az mindenesetre árulkodó, hogy sofőrös Rolls-Royce Phantommal jár, állandóan testőrök kísérik, Cannes-ban pazar villája van, Nicholas fia pedig drága francia magániskolába jár.

A kijevi divat nagyasszonyát természetesen a helyi gazdasági-politikai elithez is szoros kapcsolat fűzi: Moroz-Hunt jó barátnője például a korábbi, finoman szólva is ellentmondásos elnök, Leonyid Kucsma lánya, az egyik legdrágább londoni lakásban lakó Elena Pincsuk, aki fia keresztanyja is. 2008-ban pedig Moroz-Hunt és a narancsos forradalmat elindító Viktor Juscsenko egy közös barátjuk lányának lettek keresztszülei.

Szóval várjuk nagyon az Andrássy úti 4000 négyzetméteres Il Bacio di Stilét, ráadásul az azt felépítő Gattyán György Zoltán, a Livejasmin pornóchat oldal tulajdonosának története sem hétköznapi. Okszána meséje viszont már idestova 17 éve íródik egy sokkal szegényebb és nagyságrendekkel keményebb helyszínen.

Fotók: The New York Times és sanahunt.com