Concierge: milliókat fizetni azért, hogy könnyebben költhessük a milliókat

120715concierge1.jpg

Talán nem állunk messze az igazságtól, amikor azt állítjuk, a concierge szolgáltatással a nagyközönséget a Vertu ismertette meg, hiszen minden híradás ezt emelte ki annak idején az ár mellett. (Egy-egy luxusszállodában a concierge persze már régóta kötelező elem.) A Nokia igen ügyesen kitalálta, hogyan is lehet sok pénzért eladni egy olyan mobiltelefont, amely műszakilag megfelel a néhány tízezer forintos társaiknak. A nemes anyagok mellé a körítést itt a concierge szolgáltatás adja, amelyet minden boldog Vertu tulajdonos egy évig ingyenesen használhat a hét minden napján, a nap minden órájában és az óra minden percében. Ezt követően persze itt is fizetni kell érte éves díjat.

Concierge szolgáltatást már jó ideje számos cég nyújt a világban, sőt, még nálunk is van ilyen. Alapesetben ez akár óradíjas szolgáltatásként is működhet, amikor az alapján számláznak, hogy az adott feladat megoldása mennyi időt vett igénybe. A legtöbbször persze éves tagdíjat szednek, de ez sem feltétlenül megfizethetetlen, hiszen van, ahol már néhány száz dollártól elérhető a tagság. Sok esetben egyébként különböző tagsági szintek vannak, ahol azért a legmagasabb díjak már tényleg húzósak. A valóban burzsujokra szakosodott cégeknél ráadásul nincs is állandóan nyitva a jelentkezési lehetőség.

120715concierge3.jpg

De valójában miben is segítenek? A jacht- és magángép bérlés, vagy a luxushotel befoglalása nem nagy ügy - az alapszolgáltatások között egyébként a bejárónő vagy a bébiszitter is megtalálható, de kertészt is biztosítanak, sőt van sofőrszolgálat is -, és az sem, hogy Londonból beszerzik a Graff gyémánt nyakéket. Ellenben jegyet vehetünk a segítségükkel az első sorba az ATP tenisztorna novemberi döntőjére, belépőt intéznek a legnevesebb divatházak legexkluzívabb fogadásaira, vagy éppen páholyt bérelhetünk a Bécsi Operabálra. Persze olyan is lesz biztos, aki a Halloween partit fogja értékelni Hugh Hefnerrel a Playboy Mansion-ban. (A szállodák esetében étterembe foglalnak asztalt, virágot rendelnek, és különböző programokat ajánlanak. Gondolom, mindenki látta a Szenzációs recepciós című filmet Michael J. Fox főszereplésével.)

A Burzsuj Blogon is említést érdemlők közé tartozik az immár 4 éve működő One Concierge, amely több, mint 150 alkalmazottal mintegy 115 országban nyújtja a szolgáltatást, ráadásul állításuk szerint éves szinten több, mint 50 ezer eseményre tudnak bejutást biztosítani. A cég tavaly augusztusban függesztette fel a belépést, amit később át is dolgozott, majd nemrég újra megnyitott. Természetesen itt is van belépőcsomag potom 1500 dolláros (350 ezer forint) éves tagdíjért, a tagsághoz ráadásul nem is egy, hanem 2 tag is hozzárendelhető, akiknek biztosítják a 7/24 hozzáférést - tehát mindig elérhetőek – és a korlátlan számú kérés teljesítését. Sajnos saját menedzser itt még nem jár, és néhány igazán exkluzív eseményre sem szereznek belépőt, ehhez már legalább 7500 dollárt (1,75 millió forint) kell fizetni évente, de ezért már 4 „felhasználót” vállalnak be. A legdrágább a 17 ezer dolláros (4 millió forint) tagság, ahol aztán már minden egyedi és testre szabható, nem csak saját menedzsert kapunk, de külön elérhetőséget is hozzá, kéréseiket kiemelten kezelik, sőt az USA-ban még a személyes konzultációkat is vállalják.

120715concierge2.jpg

A luxusmárkák mellett a concierge cégeknek is igen jól megy, legalábbis Londonban. A brit The Guardian egy hónappal ezelőtt írt cikket a témában, ahol 5000 fontos (1,8 millió forint) havi díjat felszámító most alakult cégekről, vagy éppen több száz fős várólistával rendelkező vállalkozásokról számolt be. Egyre többen vannak ugyanis az orosz, az indiai és kínai milliárdosok, sőt az otthoni problémák miatt megjelentek a francia és a görög burzsujok is. A hosszabb külföldi tartózkodás esetén pedig számukra kifejezetten hasznos ez a fajta a segítség, mégis honnan tudnák, melyik top étteremben érdemes asztalt foglalni, melyik ékszerkereskedőnél nyakláncot venni, vagy akár melyik jó nevű iskolába kell beíratni a gyereket?

A cikk extrémebb kérést is említett. Egy milliárdosnak 22 óra 40 perckor jutott eszébe, hogy a másnap a reggeli mellé szüksége lenne egy gyémánt ékszerre, amivel meglephetné a barátnőjét, de akadt olyan kérés is, amikor "pénztárca nélküli bevásárlást" (mindent utólag rendeztek) kellett szervezni. A két órás túra végén az ügyfél számos Louis Vuitton, Christian Dior, Hermes, Chanel és Yves Saint Laurent papírtáskával és mínusz 250 ezer fonttal térhetett haza...

120715concierge4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr694657599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása