Miért nem veszik meg a Tiffany-t?

10tiffany1-superjumbo-v2.jpg

Mindenkinek megvan a maga baja a koronavírus-parával. Vagyunk, akiknek az a gondunk, hogy még reggel 9 előtt a kasszánál legyünk, miután reggel realizáltuk, hogy elfogyott a kedvenc müzlink  és vannak olyanok, akik azon töprengenek, mégis hogyan tudnának kifarolni egy már aláírt 16,2 milliárd dolláros üzletből

Ez utóbbi fickót Bernard Arnault-nak hívják és ő az LVMH konszern elnöke, nem mellesleg a világ harmadik leggazdagabb embere. A bő 110 milliárd dolláros magánvagyont nézve rögtön nem is tűnik olyan lehetetlenül magasnak a felvásárlási összeg, de teljesen biztosak lehetünk abban, hogy nem ebből akarja fizetni. És nem is ez volt a terv.

t1_hp_fwmh_sdr.jpeg

Nem a tervvel volt a baj, hanem az időzítéssel. Amikor ugyanis novemberben aláírták a szándéknyilatkozatot, még senki nem hallott olyanról, hogy koronavírus, meg COVID-19. A franciák lelki szemei előtt ellenben olyan képek pörögtek, hogy – némi ázsiai erősítés után – a kínaiak hatalmas ‘Tiffany Blue’ papírtáskákkal hagyják majd el az üzleteket, melyekbe további három páncélszekrényt kell forgalomba helyezni az értékek biztonságos tárolása végett.

Azt, hogy pontosan miért nem így lett, nem kell levezetni. Arnaulték motivációja tökéletesen érthető, hiszen van nekik elég feladatuk most, nincs szükségük még egyre, a jövő meglehetősen bizonytalannak tűnik, a Tiffany meg a fejlemények hatására jelentősen olcsóbb is lett.

A novemberi megállapodás szerint az LVMH 135 dolláros áron vásárolná meg a részvényeket, jelenleg viszont 115 dollár körül mozog az árfolyam.

Önmagában csak ezen is nyerhetnének úgy kétmilliárd dollárt, a többiről nem is beszélve, szóval érthető, miért akarnak kifarolni a bizniszből.

fathersday_homepage_fwmh_desktop_row.jpeg

Kérdés, mi áll a szerződésben. A Financial Times talált olyanokat, akik állításuk szerint jól ismerik az ebben leírtakat, szerintük pedig visszalépés esetén csak a Tiffany-nak kellett volna kompenzációt fizetnie ezért, az LVMH-nak nem. A hivatalos kommunikáció amúgy mindössze annyiról szól, hogy az LVMH nem kívánja megvásárolni a Tiffany részvényeit.

Legalábbis most. Arnault ugyanis nagy felvásárló – az LVMH konszern több mint 70 márkából áll és azokat nem a szél fújta be az ablakon –, és a Tiffany deal lett volna az eddigi legnagyobb üzlete.

Lemondani aligha mondott le róla, bizonyára csak kivár egy jobb alkalomra – és egy jobb árra.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr1815752912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása