Samsung Note 4: a nagy az új kicsi
Samsung Note 4: a nagy az új kicsi

Idén végre eldőlt, milyen evolúciós irány felé mennek tovább az okostelefonok, amit röviden úgy is megfogalmazhatnánk, hogy a nagy az új kicsi. Az apró mobilok világát az okostelefonok megjelenése döntötte meg, melyeknek szüksége volt legalább egy viszonylag nagyméretű…

Okosítsd fel a tévédet!
Okosítsd fel a tévédet!

Gordon E. Moore, az Intel egyik alapítója szerint a technológiai fejlődésnek köszönhetően az integrált áramkörök összetettsége mintegy 18 hónaponként megduplázódik. A feltételezéssel ugyan még 1965-ben élt (és állítása szerint ő soha nem említett ilyen időtávot), de…

Tartsd Gucci-ban a tábládat!
Tartsd Gucci-ban a tábládat!

A kiegészítők mindig fontosak, nincs ez másként a tech-kütyük esetében sem. A tablet pc-k rohamos térnyerése ugyan csak idénre várható, de néhány kellemes kiegészítő már most is kapható. A divatmárkák viszonylag hamar megtalálták a szegmenst, így tokból és táskából van…

Armani öltönybe bújt Galaxy
Armani öltönybe bújt Galaxy

700 eurós életérzés. Ugye nem is sok? Különösen, ha tudjuk, hogy ennyiért a legújabb Giorgio Armani mobilt kapjuk. A cég decembertől árulja néhány kiemelt piacon (Hollandia, Nagy-Britannia, Olaszország, Oroszország) a legújabb telefonját. A lényeg, hogy közel 200 ezer forintért…

Mivel legyen online egy burzsuj?
Mivel legyen online egy burzsuj?

Egy vérbeli burzsujnak a netbook már lejárt lemez, internetezésre, e-mailezésre vagy e-book olvasására inkább valamilyen Pad-et használ(na). Egyelőre azonban csak két gyártó van jelen a piacon, de az ígéretek szerint hamarosan lesz már választék. Az első fecske - lényegében a…

Burzsuj teszt: Galaktikus-e a Samsung?
Burzsuj teszt: Galaktikus-e a Samsung?

Az iPhone-forradalom új helyzetet termetett a mobilpiacon. Az Apple a többiektől teljesen eltérő irányból közelítette meg a telefonálást, „újragondolt” terméke egyértelmű burzsuj ikon lett. A többi gyártó, mint a Nokia, a Sony Ericsson, az LG vagy a Samsung láthatóan…

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása