Bármennyire hihetetlenül hangzik, eddig nem lehetett csak úgy bemenni egy svájci óraüzletbe és elkölteni 2,5 millió frankot egyetlen darabra. Ezt a piaci rést tömte most be a Patek Philippe, akiknek jó apropót szolgáltatott a márka 175 éves évfordulója.
Mivel a 150. születésnapjukat egy zsebórával ünnepelték, ezért idén is ilyet várt tőlük a szakértő közönség, akiket így sikerült alaposan meglepniük a Grandmaster Chime-mal. Ez ugyanis nem csak a világ legdrágább új órája, de egyben a legbonyolultabb is: a 47 milliméter átmérőjű, 18-karátos aranyból készült házba nem kevesebb, mint húsz komplikációt kanalaztak be. Ennek egyik mellékhatása, hogy a lenti képre kétszer is rá kell nézni, hogy biztosak legyünk benne, melyik az óra hátlapja.
A születésnapra nyolc (!) évvel ezelőtt kezdtek el készülni, akkor indult meg az összesen 1366 alkatrészből álló óraszerkezet fejlesztése. A Grandmaster Chime hozzávalóinak legyártása összesen 60 ezer órát vett igénybe, miután bő százezer órán át fejlesztették azt a svájciak. Mindezek után hihető az az állítás, hogy a 635 millió forintos vételár ellenére sem termel nyereséget a cégnek.
Az ünnepi modellből ugyanis nem készül sok. Összesen hét darabot gyártottak le, amiből hatot vásárolhatnak meg a márka leghűségesebb ügyfelei, egy pedig megy a Patek Philippe múzeumba.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.