Szerintünk átverés készül az Andrássy úton

Körbejárta a sajtót a hír, miszerint “március 25-én újabb stílusikonnal gazdagszik az Andrássy út kínálata”, az eddig megszokottakkal ellentétben azonban ennél több konkrétumot nem is tartalmazott a közlemény. Pontosabban egyet mégis: a legutolsó sorban ugyanis az áll, hogy a sajtóanyag a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara támogatásával készült, vagyis egészen biztos, hogy itáliai márka lesz az Andrássy út újonca. Ha a luxusmárkákkal mostanra valóban gazdagon ellátott pesti sugárúton sétál valaki, letakarva találja a Vertu melletti üzletet ablakait, melyeken szintén csak a március 25-i nyitást reklámozzák a “stílusikon érkezik” felirat alatt. A titokzatoskodásnak meg is lett az eredménye, miszerint folyamatosan röppennek fel a pletykák, hogy a Versace, a Prada, vagy a Ferrari nyit-e üzletet, ilyenekbe azonban szerintünk kár belelovalnia magát bárkinek is, hiszen a valóság ennél jóval prózaibbnak ígérkezik.

Szkepticizmusunk konkrét értesülések híján túlzónak tűnhet, valójában azonban van két nyomós érv, miért nem egy nagy olasz luxusmárka fogja megvetni a lábát az Andrássyn. Először is az üzlet mérete miatt: a Vertu melletti kétablakos bolt ugyanis meglehetősen apró, ami eleve kizárja egy ruhamárka megjelenését, órának, vagy ékszernek azonban elég lehet. Ezt a kifogást még lehetne azzal hárítani, hogy az Andrássy túlzsúfolt és nem lett volna ennél nagyobb hely, a valóság ezzel szemben az, hogy az utóbbi évekhez képest most kimondottan sok elhagyott üzlet árválkodik a sugárúton. A másik nyomós érv maga a marketing: valamennyi Magyarországra érkező neves luxusmárkáról hónapokkal korábban tudni lehetett, hogy üzletet nyit, hiszen nincs okuk ennek titkolására, nevüknél jobb reklám aligha kell. Ellenben ha akár egy valóban luxus színvonalú, ám hazánkban kevésbé ismert márka készül üzletet nyitni, akkor ezzel a kvázi gerillamarketinggel tökéletesen célt érhet, amennyiben felkelti az emberek érdeklődését, ahogyan azt esetünkben is tette. Bennfentes információnak híján vagyunk, ám a jelek egyértelműen ebbe az irányba mutatnak, mindenesetre csütörtökön minden kiderül. Önök szerint milyen luxusüzlet nyílik az Andrássyn?

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr431858420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása