Nehéz dolga lehet annak, aki Rolexet szeretne ma Magyarországon vásárolni - szűrtük le a tanulságot Warrennel a váci utcai üzlet előtt álldogálva. A Rolex ugyanis nem csak nem akart válaszolni egyetlen kérdésünkre, de egyenesen rémesen éreztük magunkat abban a nagyjából 40 másodpercben, amíg az üzletben tartózkodtunk.

Látogatásunk apropója egy magazinban megjelenő cikk lett volna, ami összegyűjti a Budapesten kapható legdrágább órákat - nem a katalógusban szereplőket, hanem az üzletben kézzel foghatókat. Egy borongós őszi szombat délelőtt kevés jobb burzsuj program van annál, mint végigjárni a legjobb márkákat forgalmazó üzleteket, egy pár perces csevej közben pedig sok-sok érdekes információt begyűjteni. Óvakodnánk attól, hogy ebből messzemenő következtetést vonjunk le, de tény, hogy a legkedvesebbek az Andrássy úti üzletekben voltak: az új OREX-ben, a TAG Heuerben, az Omegában és a Franck Mullerben egyaránt segítőkészek és barátságosak voltak mind az üzletvezetők, mind pedig az eladók, ahogyan annak minden jó luxusüzletben lennie kéne.

És akkor elérkeztünk a Váci utca - Vörösmarty tér sarkán álló, a La Boutique Suisse tulajdonában lévő Rolexhez, hogy megkérdezzük, mennyibe is kerül az üzletben található legdrágább óra. Persze csinálhattuk volna mindezt inkognitóban, vásárlónak álcázva is, hiszen ebben semmifajta üzleti titok nincs, de esetünkben úgy gondoltuk, nincs szükség a gerillaakcióra. Nos, ez esetben tévedtünk, a 40 másodperces üzletben tartózkodás ugyanis a következőképpen nézett ki: bementünk, köszöntünk a pult mögött ülő hölgynek és megkérdeztük, hogy esetleg itt van-e az üzletvezető, mert ha igen, akkor szeretnénk vele beszélni. A hölgy erre felkiabált (!) a galériára egy nevet, majd egy “jövök” és egy kimondottan hosszú és hangos sóhaj, meg némi lépcsőrecsegés után megjelent a boltvezető. Az idősebb úrnak elkezdtük mondani, mit is szeretnénk tőle kérdezni, de ő úgy a harmadik mondat közepénél közbevágva közölte, hogy nem. Ennyi. Viszlát.

A “nem”-et persze tiszteletben tartjuk, mert nekünk aztán tényleg teljesen mindegy, lesz-e Rolex az anyagban, csak nem értjük az okát. Miért nem lehet egy sokakat érdeklő, egyáltalán nem szupertitkos kérdésre válaszolni, cserébe pedig publicitást kapni? Mindezt úgy, hogy közben az ember még kifejezetten rosszul is érezze magát? Egyáltalán: ha tényleg meg akartam volna venni az üzletben található legdrágább órát, a felkiabálás és a hosszú, fájdalmas sóhaj után garantáltan fordultam volna ki az üzletből. Még akkor is, ha amúgy nagy Rolex-rajongó vagyok.